Sötét mód ikon
2026 június 08
Csak az OPEC állíthatja meg az olajat

Csak az OPEC állíthatja meg az olajat

Felülkerekedett az olaj

A Brent nyersolaj ára az elmúlt hét hónapban a hordónkénti 48 dollár körüli szinten mozgott, a kereskedés pedig egy körülbelül 10 dolláros szélességű sávban zajlott. Ebben az időszakban a piaci szereplők magatartását a vezető Opec tagországok és Oroszország bővülő kitermelési számai alapján előállt tartós túlkínálati helyzet, illetve ugyanezen kitermelők verbális intervenciói közötti ingadozás határozta meg.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

Összességében elmondható, hogy az olajpiaci volatilitás legfőbb forrásává maga az Opec vált, a piac pedig most már hisz a kitermelési kvóták csökkentésében. Ennek eredményeképpen az olaj ára le tudta győzni az erősödő dollár, illetve a továbbra is tartósan fennálló túlkínálati piac negatív hatásait, és dinamikusan emelkedett a hordónkénti 50 dolláros szintig – áll az elemzésben.

Szúk sávban mozogtak az árak

A befektetési alapok 2012 óta összesen hét alkalommal igazították ki portfóliójukat Brent és WTI nyersolaj termékekben 100 millió hordót meghaladó mértékben – ebből öt alkalom idén augusztus óta fordult elő!

A spekulatív befektetési alapok ügyletei, melyek próbálták lekövetni a piaci mozgásokat, komoly áralakító tényezővé váltak, azonban pont ezek az ügyletek felelősek azért is, hogy az árak az elmúlt hét hónap folyamán ilyen szűk sávban mozogtak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Optimista a piac

A kitermelés csökkentésével kapcsolatos esetleges megállapodás nagymértékben felgyorsíthatja a piac normalizálódását – ennek eredménye, hogy a piac már most emelkedik, párhuzamosan a megállapodás megkötésével kapcsolatos egyre intenzívebb várakozásokkal.

Az Opec hétfőn és kedden megbeszélést tartott annak érdekében, hogy megfelelő módon ki tudják dolgozni az egyes kitermelő országok kvótáinak mértékét. A piaci optimizmus egyértelműen Oroszország és Irán olyan irányú kijelentéseinek tulajdonítható, amelyek szerint ez a két kulcsfontosságú kitermelő ország is egyre inkább hajlik a megegyezésre.

Feltételezve, hogy olyan megállapodás születik, amely a kitermelés mértékét legalább 800,000 hordóval csökkenti, a Brent ára ismét a hordónkénti 54 dollár körüli küszöböt kezdheti ostromolni.

A piac kezdeti elmozdulását a rövid pozíciók zárása indíthatja el, amely után a piac egy kis szünetet tarthat, sőt, akár enyhén korrigálhat is, ahogy a piaci szereplőkben tudatosodik majd, hogy az Opec tagországok az elmúlt években elég nehezen birkóztak meg a saját maguk megállapította kitermelési kvóták pontos betartásával – tudtuk meg az elemzésből.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.