Sötét mód ikon
2026 június 08
Egy százalékot tesz hozzá a GDP-hez az MNB hitelprogramja

Egy százalékot tesz hozzá a GDP-hez az MNB hitelprogramja

Az MNB a közleményében arra is kitér, hogy az NHP a vállalati hitelezés szerkezetét is javítja, hiszen emelkedik a hosszabb lejáratú, forintban denominált beruházási hitelek súlya. A vállalati hitelállomány visszaesésének megállítása, illetve a kkv szegmensben a hitelezési fordulat elérésének eredményeként, az NHP eddigi hitelkibocsátásával összhangban, a bruttó hazai kibocsátás (GDP) idén közel 1 százalékkal lehet magasabb. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelte, hogy a jövőben is előtérbe kívánja helyezi a vállalati beruházásokat támogató hitelezési modellt.

A gazdaság növekedési pályára állását a pénzügyi rendszer a hitelezési aktivitáson keresztül jelentős mértékben támogathatja, de nem megfelelő működése esetén akadályozhatja is. A fenntartható gazdasági növekedés szempontjából a vállalati hitelezés, ezen belül is a kis- és középvállalati hitelezés alakulása kiemelten fontos, így a MNB számára prioritás, hogy a hitelállomány csökkenését megállítsa, majd növelje a hitelkibocsátást ezekben a szegmensekben. A nemzetközi szakirodalomban konszenzus alakult ki arra vonatkozóan, hogy a gazdasági növekedés és a vállalati hitelezés között pozitív, oda-vissza ható kapcsolat áll fenn. A gyorsuló hitelezés növeli a gazdasági teljesítményt, miközben a gazdasági növekedés erőteljesebb hitelezést von maga után. A hitelezés élénkíti a beruházásokat, ugyanakkor a hitelekhez való javuló hozzáférés a vállalkozási kedvet is segítheti.

A lakossági hitelezés és a gazdasági növekedés között nincs egyértelmű kapcsolat

Amíg a vállalati hitelezés pozitív növekedési hatásáról a szakirodalomban egyetértés van, a háztartási hitelezéssel kapcsolatban ellentétesek a vélemények. A háztartások könnyebb hitelhez jutása csökkentheti megtakarításokat, ami hosszú távon negatív hatással van a növekedésre.

Ezzel ellentétes hatás, hogy a lakosság hitelhez való hozzáférése továbbtanulásra, a humán tőkébe történő beruházásra ösztönözheti őket, ami hosszú távon emeli a gazdaság növekedési potenciálját. A háztartási hitelezés hatása összességében így nehezen megítélhető. Ebből adódóan kiemelt szerepet kell szánni a vállalati beruházásokat támogató hitelezési modellnek.

Fordulatot hozott az NHP a kkv-hitelezésben

Az NHP a kis- és középvállalati szektor hitelezésének támogatását célozza, ugyanis itt erősebbek a hitelkínálati korlátok, miközben a gazdasági növekedés szempontjából ennek a szegmensenk kiemelt jelentősége van. A program hatására a vállalati hitelezés visszaesése gyakorlatilag megállt, a kkv-hitelezés pedig enyhe expanzióba fordult. Az NHP előtt a vállalati hitelállomány évi 4-5 százalékkal csökkent, az NHP hatására azonban a csökkenés 1 százalék körülire lassult, 2015-re pedig megállhat a visszaesés. A kkv-hitelek esetében még nagyobb a javulás, hiszen míg korábban ott is 4-5 százalékos éves csökkenés volt jellemző, a következő két évben az állomány növekedése várható. Az NHP a vállalati hitelezés szerkezetét is javítja, hiszen a hosszabb lejáratú, forintban denominált beruházási hitelek súlya emelkedik.

A második szakaszban jelentős a beruházási hitelek súlya

Eddig az NHP keretében az első szakaszban 701 milliárd forint, a második szakaszban pedig, május végéig 175 milliárd forint összegben kötöttek szerződést, ami összesen a GDP 3 százalékának, illetve a kkv-hitelállomány 22 százalékának felel meg. Ebből az első szakaszban 177 milliárd forint, míg a második szakaszban 132 milliárd forint volt új beruházási hitel. Az NHP keretében nyújtott kedvező kondíciójú hitelekből alapvetően négy szektor: a feldolgozóipar; a mezőgazdaság; az ingatlanügyletek; valamint a kereskedelem részesült. Az új beruházási hiteleken belül is ezek a szektorok domináltak. Az első szakaszban az új beruházási hitelek közel 20-20 százaléka került az ingatlanügyletek, illetve a mezőgazdaság ágazatokba, több mint 15 százaléka a feldolgozóiparba, 10 százaléka pedig a kereskedelemmel foglalkozó vállalatokhoz. A második szakaszban a mezőgazdaság részesedése meghaladja a 35 százalékot, a kereskedelem és a feldolgozóipar részesedése pedig 15-15 százalék körül alakul.

A beruházásokat támogató hitelezési modell kulcsfontosságú

A program hatása már az idei év első negyedév beruházási adataiban is megjelentek. A feldolgozóiparban év/év alapon közel 30 százalék volt a növekedés, míg a mezőgazdaságnál megközelítette a 20 százalékot. Emellett az ingatlanügyletek ágazati beruházásainak visszaesése mérséklődött, összhangban a lakásépítések stabilizálódásával.

Jelentős növekedési hatás várható

Az NHP keretében kibocsátott hitelek jelentős részét fordítják új beruházásra, ami azért különösen fontos, mert a növekvő beruházás növeli a potenciális kibocsátást. A forgóeszközhitelek növekedése elsősorban az aggregált kereslet növekedésén keresztül gyakorol pozitív hatást a GDP-re. Becslésünk szerint a teljes vállalati hitelállomány 1 százalékos növekedése 0,2 százalékos GDP növekedést von maga után. Mivel korábban a hitelállomány évente 4-5 százalékkal csökkent, a visszaesés megállítása, illetve a kkv szegmensben a hitelezési fordulat elérésének eredményeként a bruttó hazai kibocsátás (GDP) idén közel 1 százalékkal lehet magasabb.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.