Sötét mód ikon
2026 július 24
Egy jó zárás kellene az 1300-as szint felett az aranypiacon

Egy jó zárás kellene az 1300-as szint felett az aranypiacon

ARANYVÉLEMÉNY

Az arany piacán egy nagyobb tartományon belül kóvályog az ár 1250 és 1320 dollár közötti sávban és egyes piaci megfigyelők véleménye szerint továbbra is pin-ponglabdaként pattog majd a szintek között. A pénteki napon az ár stagnáláshoz közeli, a zárás 1290-nél áll 3 dolláros emelkedéssel.

Az aranybikák megkapták csütörtökön, amit vártak, mivel Yellen asszony megerősítette a Fed kötvényvásárlási programjának folyamatosságát a közeljövőre. Magam azonban nem vártam nagy lendületet, mert a korábbi cikkekben hangsúlyozott fundamentumok inkább lefelé mutatnak. Csütörtökön az 1292 áttörése három alkalommal is küszöbön állt, és mégsem sikerült, ezek után péntekre már nem várhattam nagyobb áttörést, ahogy ez meg is valósult. Az arany drágulásában gondolkodók, még a pénzteremtő laza pénzpolitika időszakában sem éreznek elegendő optimizmust a komolyabb vételekre, azért a törülközőt sem fogják bedobni.

Mindemellett a politikai megbeszélések a költségvetés ügyében nem indultak meg Washingtonban, pedig csupán 60 nap van hátra. Az Obama Care-nek becézett program kezdeti nehézségei a republikánusok részére új reményt és erősebb tárgyalási pozíciót jelentenek.

NEMESFÉMÁRAK

árak20131115

 

ARANYÁRTÁBLÁZAT

ar20131115

Az aranykereslet trendjei

2013. Harmadik negyedév

A World Gold Council által közzétett jelentésből szemelgetve a harmadik negyedév teljes aranykereslete 868,5 tonna, értékben 37 milliárd dollár. Az előző évhez képest mérhető 21 %-os kereslet –csökkenés a nyugati befektetők ETF  (aranyfedezetű, tőzsdei kereskedésre alkalmas utalvány) pozícióinak csökkenése miatt következett be, bár  ennek üteme lassúlt.  A második negyedévben elért rekord szintű fogyasztói kereslet erős maradt a harmadikban is. A központi bankok tartalékképzése lelassult ütemben folytatódott. Az arany ékszerek, aranytömbök és érmék iránti igény a keleti piacokon a fogyasztói kereslet  hajtóereje. A központi bankok is  nettó vásárlók, a kereslet szilárd pillére, bár a jóslatoknak megfelelően vásárlásaik lelassultak.

Az aranykínálat 3%-kal csökkent, 1 145.5 tonnára, amint csökkent a törtarany újrahasznosítási tevékenység. Némely aranybánya termelése mérsékelten emelkedett.

3.né

A harmadik negyedév átlagárai:

aranyár

 

Megállapítások:

Értékben számolva a harmadik negyedév az előző évhez képest 37%-kal csökkent. 37 milliárd USD-re, amely 2010 óta a legalacsonyabb negyedéves mennyiség. Az értékek emellett a második táblázat szerinti arany átlagár csökkenés miatt is alacsonyabbak, mind dollárban, mind egyéb valutákban.

2013. eddigi története

Két tényező fonódott össze az időszak alatt: emelkedő fogyasztói kereslet és eladások az ETF-ből (amikor felszabadul a letétben elhelyezett fizikai arany).

A harmadik negyedévben csökkent a kereslet a második negyedévhez képest, 2007.év óta először. Ezt két kulcstényező eredményezte: Egyrészt az árcsökkenés április és június között olyan heves volt, hogy sokan nem látták értelmes cselekedetnek a nemesfémvásárlást. Másik keresletcsökkentő tényező, az eddigi legnagyobb fogyasztó India kormánya által bevezetett vám és hitelfedezet ként történő felhasználás nehezítése meghozta a hatását és a világ legnagyobb aranyfogyasztója ténylegesen csökkentette keresletét.

felhasználás

 

Zöld: ékszeripar, sötétzöld: ipari felhasználás, lila: befektetés, mélylila: központi bankok nettó vásárlásai

Törtvonal:  a londoni aranytőzsde délutáni fixingjeinek (ármegállapításának) árai

feldolg

 

A cikk a World Gold Council által megjelentetett jelentés és annak illusztrációinak felhasználásával készült.

Az amerikai aranybrókerek eheti szokásos szavazásának eredménye a jövőheti aranyárváltozás irányára:

szavazas

NAPI ARANYGRAFIKON

 XAUUSDM15nov15

HETI ARANYGRAFIKON

 XAUUSDH4nov15

HAVI ARANYGRAFIKON

XAUUSDDailynov15 

EUR/USD DEVIZAPÁROS JEGYZÉSE

  EURUSDM15nov15osszet20131115

TECHNIKAI ARANYMOMENTUMOK TÁBLÁZATA

tecg20131115

 

MAGYAR ARANYÁRAK FORINTBAN

magy20131115

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.