Generációs különbségek
Az idősebb generációkat kevésbé teszi boldoggá a vásárlás, és akkor is inkább a használati cikkek beszerzését jelölik meg örömforrásként, míg a fiatalabbak gyakrabban érzik boldognak magukat a vásárlás hatására, náluk leginkább ruházati cikkek és élelmiszerek szerepelnek a listán. A 15 év alattiak közel 40 százalékát, a 15–20 éveseknek pedig a negyedét minden alkalommal boldoggá teszi egy új termék vásárlása.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
Minél idősebb valaki, annál kevésbé jellemző rá ez az attitűd, 20 és 30 éves kor között már csak minden ötödik, 30 és 50 év között minden tizedik válaszadó tartozik e körbe, 50 év felett pedig csupán 8 százalék nyilatkozott így. Éppen ezért az impulzív vásárlás is a fiatalabbakra jellemző: a 15 év alattiak kétharmada, illetve a 15–20 évesek 70 százalékával előfordul, hogy hirtelen felindulásból, „mert megérdemlem” alapon vásárol. A 20 és 30 közötti válaszadóknak a harmada, a 30–50 éveseknek 15, az 50 felettieknek pedig már csak 4 százaléka válaszolt így.
„Az Y és a Z generációknál a vásárlás a másoknak való megfelelést, illetve az elfogadás iránti vágyat is jelenti, sokszor a média által alkotott ideálokat igyekeznek követni, olyan példaképeket, akik a valóságban gyakorlatilag nem is léteznek” – mondta Fetter Barbara, fenntarthatófogyasztás-kutató, a 2000 fő megkérdezésén alapuló reprezentatív kutatás készítője.
A keresettől is függ
Egy-egy termék megvásárlásának motivációi közül az, hogy „mások is felfigyeljenek rám”, szintén a legfiatalabbakra jellemző: 15 év alatt 39, 15 és 30 év között pedig 30 százalék válaszolt úgy, hogy előfordult már vele ilyen, míg 30 felett már csak 16, 50 felett pedig 9 százalék sorolta magát ebbe a kategóriába.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A kutatás szerint a jövedelem növekedésével egyre kevésbé jelent boldogságot a vásárlás, egyre fontosabbá válnak más örömforrások, ugyanakkor jellemzőbbé vállnak a nem tervezett bevásárlások, a felesleges termékek beszerzése és egyre nő a lejárt szavatosság miatt kidobott élelmiszerek mennyisége. A megfelelési vágy, mint vásárlási motiváció azonban az alacsonyabb keresetűekre jellemző, mint ahogy az új termék miatti boldogságérzés is kevésbé meghatározó a jómódúbbak körében.
„Az alacsonyabb keresetűeket leginkább az élelmiszerek megvásárlása tölti el boldogsággal, míg a több pénzzel gazdálkodók a ruházati cikkek, használati tárgyak kapcsán nyilatkoztak így. Földrajzi bontásban a budapestiekre inkább jellemző az impulzív vásárlás, illetve a fővárosban fontosabb a sikeres karrier jelentette boldogságérzés, mint vidéken, ahol inkább a vásárlás tölti be ezt a motivációs szerepet” – tette hozzá Varsányi Cecília, az AJTK Fenntartható Fejlődés Irodájának vezetője.
A nagyobb városban élőket kevésbé teszi boldoggá egy-egy új termék megvásárlása, mint a kisebb városban élőket, illetve míg vidéken az élelmiszervásárlás jelent nagyobb örömöt, a nagyobb városokban inkább a ruházati cikkek és használati tárgyak.