2023 december 10

Egy felmérés szerint a nők jobban aggódnak a jövőjük miatt

Az eredmények

A válaszadók több mint harmada azt mondta, pénzhiány miatt nem tud elmenni nyaralni. Leginkább a nők és az 50 év felettiek pesszimisták: 42, illetve 41 százalékuk mondta azt, hogy nem tudják majd finanszírozni pihenésüket.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók csaknem fele elégedett anyagi helyzetével, 30 százalék inkább pozitívan, 19 százalék pedig kifejezetten pozitívan gondolkodik róla. A fiatalabb korosztály kevésbé látja pesszimistán a helyzetet, míg a 30-asok körében csak 16 százalék gondolkodott kifejezetten negatívan anyagi helyzetéről, addig a 40-esek körében 21 százalék, az 50-es korosztályban pedig már 33 százalék volt ez az arány.

A felmérésben megkérdezettek 30 százaléka tart attól, hogy nem lenne elég pénze betegsége kezelésére, a pesszimisták aránya a nők és a kisebb településeken élők körében magasabb. A munkahely elvesztésének lehetőségét a válaszadók összességében alacsonynak tartják, a munkanélküliség miatt romló életszínvonaltól 25 százalék, míg a munka elvesztésétől 22 százalék tart – derült ki a K&H kutatásából.