Sötét mód ikon
2026 június 08
Eddig 3.200 milliárd forint EU-s forrást fizettek ki

Eddig 3.200 milliárd forint EU-s forrást fizettek ki

A helyettes államtitkár a Világgazdaság című napilap által szervezett konferencián kifejtette: annak érdekében, hogy 2015 végéig az összes pályázati pénz lehívható legyen, egy 10 százalékos úgynevezett túlvállalási, tartalék pályázati összeget (keretet) is meghirdet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). A lépés indoklása az, hogy a nyertes pályázók, azaz a kedvezményezettek közel 10 százaléka nem tudja befejezni a projektet, így a kifizetés meghiúsul. A minisztériumi vezető véleménye szerint reális esélye van annak, hogy a teljes, 8200 milliárd forint lehívható lesz 2015 végéig. Már jelenleg is közel 600 milliárd forint összegű, esedékes számla nem érkezett be a rendszerbe, amelynek oka az, hogy a vállalkozások nem jutnak hozzá banki forrásokhoz – mondta Csepreghy Nándor. Hozzátette: a banki finanszírozás lényegében megszűnt, vagy a magas kamat miatt a pályázók nem képesek ilyen forrást igénybe venni – fogalmazott. (A projekteknél az EU-s forrás 85 százalék, a saját erő pedig 15 százalék, a lehívható összeg határideje 2013 december 31. plusz két év.)

A finanszírozási nehézségeinek oldására, a kifizetések gyorsítására jött létre az a 30 milliárd forintos kormányzati önerő alap, amely a közcélú kedvezményezetteket kívánja segíteni – magyarázta a helyettes államtitkár. Elsősorban önkormányzatok, kórházak, iskolák kerülhetnek ebbe a körbe. Eddig ezer igénylés érkezett be az NFÜ-höz, 298 esetben már döntés született, amelynek pénzügyi hatása 6,5 milliárd forint – jelezte Csepreghy Nándor. Essősy Zsombor, a Magyar Fejlesztési Intézet Zrt. vezérigazgatója figyelmeztetett: ha a jelenlegi gyakorlat folytatódik, akkor nincs realitása annak, hogy Magyarország le tudja hívni a még rendelkezésre álló 5 ezer milliárd forint összegű EU-forrást. Hozzátette: 2010-2012 között, azaz három év során évente 1000-1000 milliárdot sikerült lehívni, tehát 2013-2015 közötti három évben évente 1700-1700 milliárdra kellene felgyorsítani a lehívási tempót, amely nem tűnik reálisnak. „Ha az EU-s források lebonyolításában közreműködő állami intézményekben további milliárdokat, vagy tízmilliárdokat kell költeni a humán erőforrások bővítésére, akkor sem szabad habozni, hiszen ennek többszöröse úszhat el, ha kihasználatlan keret marad benn az EU-s kasszában” – fogalmazott Essősy Zsombor.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.