
Easyjettel „menekültek” az emberek
Nagy-Britanniából és az észak-európai országokból sokan menekültek el a hideg elől melegebb éghajlatra az idén szokatlanul korán jött ünnepek alatt. A társaság pénteken azt közölte, hogy az előzetes adatok szerint a márciussal végződött, hagyományosan gyenge üzleti félévben 60-65 millió fontsterling körül alakult az adózás előtti veszteség az egy évvel korábbi 112 milliós hiányt követően. Az egy ülőhelyre jutó bevétel a várt 6 százalék helyett 8,5 százalékkal emelkedett. Márciusban 5,3 százalékkal 4,9 millióra nőtt az utazók száma, a gépek kihasználtsági mutatója 1,7 százalékponttal, 90,5 százalékra javult.