
Draghi szavaira beindult Amerika
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 115,12 ponttal, 0,73 százalékkal, 15 881,86 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 9,6 pontot, 0,52 százalékot erősödött, és 1868,93 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,37 pontot, 0,01 százalékot emelkedett, és 4472,06 ponton zárt.
Emelkedett az olaj ára
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI jelentősen drágult estére. Az olajárak annak nyomán ugrottak meg, hogy az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) által közzétett szokásos heti jelentésből az derült, hogy az elemzők által vártnál lényegesen kisebb mértékben – mindössze 4 millió hordóval, 486,5 millió hordóra – emelkedett az amerikai kereskedelmi olajtartalék szintje a január 15-vel végződött héten.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Közép-európai idő szerint este fél nyolckor az északi-tengeri Brent könnyűolaj márciusi szállításra hordónként (159 liter) 29,66 dollárba került, 1 dollár 77 centtel, 6,37 százalékkal nőtt az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Ugyanekkor a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára márciusi szállításra hordónként 1 dollár 65 centtel, 5,82 százalékkal, kereken 30 dollárra emelkedett.
Az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,92 százalékkal (10 dollár 20 centtel) 1096,40 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.
Az euró 0,35 százalékkal 1,0852 dollárra gyengült a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Beindította a piacokat Draghi
Ahogy Európában, úgy New Yorkban is kedvezett a befektetői kockázatvállalásnak az, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a kormányzótanács kamatdöntő értekezlete után tartott sajtótájékoztatón kilátásba helyezte az euróövezeti jegybank monetáris politikájának felülvizsgálatát a következő, márciusi ülésen.
Nyertesek és vesztesek
Az S&P 500 indexet alkotó tíz ágazat közül mindegyik almutatója emelkedett, a legnagyobb mértékben, 3,2 százalékkal az energiaipari vállalatoké.
Az olajipari cégek közül az Exxon Mobil árfolyama 1,79 százalékkal 74,49 dollárra, a Chevroné pedig 1,91 százalékkal 80,49 dollárra ugrott. A vártnál nagyobb nyereségről beszámoló Verizon 3,31 százalékkal 45,89 dollárra, míg a Home Depot, a világ legnagyobb barkácsáruház-hálózata 3,32 százalékkal 120,33 dollárra drágult.
A Union Pacific, az Egyesült Államok legnagyobb és legrégebbi vasúttársasága értéke 4,4 százalékkal csökkent, 70,35 dollárra esett az árfolyama, miután közölte, hogy idén is gyenge eredményekre számít a kedvezőtlen üzleti körülmények miatt.
Európa is emelkedett
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,95 százalékkal emelkedett, 1292,32 ponton zárt csütörtökön, 10,10 százalékkal év végi értéke alatt.