Hosszú távú hatása nem lesz
A lapnak nyilatkozó szakértők úgy vélik, hogy a tartósan 50 dollár feletti hordónkénti olajár csak rövid távon okoz drágulást, később minden visszatérhet a régi kerékvágásba.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint több dolog is kérdéses. Ezek közé sorolta, hogy betartják-e a kartelltagok termeléscsökkentési vállalásaikat, meddig esik és mikortól lendül be újra az észak-amerikai nem hagyományos olajtermelés, illetve mikortól és milyen szintről farag le saját olajtermeléséből a kvótacsökkentéshez önként csatlakozó Oroszország.
Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató igazgatója szerint az OPEC mostani döntésének a rövid távú dráguláson kívül nem lesz számottevő hatása sem a nemzetközi olaj-, sem a hazai üzemanyagárakra. Magyarázatként három okot nevezett meg.
Ezek közül az első, hogy a bejelentésnek főként lélektani hatása volt, ez magyarázza a nyolcszázalékos árugrást, de tartós hatása a globális túlkínálat miatt nem lesz. Másrészt az olaj és az üzemanyagárak között már nincs olyan szoros összefüggés, mint régen, a benzinnek és a dízelnek saját tőzsdei ára van. Emellett a keresleti oldal sem segíti a radikális áremelkedést, a megerősödött dollár viszont rövid időn belül feljebb nyomhatja a hazai üzemanyagárakat – derül ki a cikkből.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Új időszak köszönt be az olajpiacon
Nyolc év óta először megállapodtak a kitermelés csökkentéséről a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai, és a példájukat követik a kartellhez nem tartozó nagy kőolajkitermelő országok – jelentette be az OPEC soros elnöki tisztségét betöltő katari energiaügyi miniszter az OPEC-tagok Bécsben tartott tanácskozását lezáró sajtótájékoztatón.
A miniszter hivatalosan is megerősítette, hogy a kartell 14 tagállama január 1-jétől napi 32,5 millió hordóra csökkenti a kitermelt kőolaj mennyiségét az októberben felszínre hozott több mint 33,6 millió hordóról, hogy csökkentse a piaci túlkínálatot és ezáltal támogassa az árakat. A döntéssel véget vetettek a magas – az amerikai palaolajkitermelés megroppantását célzó – kínálat stratégiájának, amely azonban egyúttal évtizedes mélységekbe taszította a kőolaj árát és felborította az olajipartól függő országok költségvetését.