A korábbi indokot hangoztatták
A testület Tarlós István főpolgármester, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes és a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti képviselői javaslatára – 22 igen, 6 nem szavazat ellenében – döntött arról, hogy hatályon kívül helyezi a tavalyi közgyűlési határozatot és „a politikai egység felbomlására tekintettel” a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen visszavonja az olimpiai pályázatot.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
A kormánypárti képviselők mellett támogatta a visszavonást Tóth József (MSZP) XIII. kerületi polgármester, Geiger Ferenc (civil szervezetek) XXIII. kerületi polgármester, valamint Szabados Ákos (MSZP-DK-Együtt-PM) és Csárdi Antal (LMP). Tóth József közleményben tudatta az MTI-vel, hogy „a szándékolt nem szavazat helyett az igen szavazatot tévedésből” adta le.

A további menetrend
A Fővárosi Közgyűlés felkérte a főpolgármestert, hogy a döntésről a MOB elnökével közösen értesítse a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB); vizsgálja meg a közgyűlés 2015. június 23-i és azt követő ülésein az olimpia megrendezésével kapcsolatban hozott döntéseket, és azok sorsáról május 31-ig készítsen javaslatot a testület számára, valamint a vonatkozó kormányhatározatokban nevesített – és az olimpiai pályázattal kapcsolatos, de attól függetlenül is megvalósuló – beruházások további sorsáról, azok 2024-ig történő megvalósulása érdekében folytasson tárgyalásokat a kormánnyal.
A testület felkérte Tarlós Istvánt arra is, hogy a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. jogutód nélküli megszüntetésének megkezdése érdekében szükséges döntési javaslatokat készítse elő és azokat terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.
Így tett korábban a kormány is
Az elfogadott előterjesztésben emlékeztetnek arra, hogy február 22-én a kormány – a Fővárosi Közgyűléshez hasonlóan – megállapította, hogy a pályázat benyújtásakor még meglévő politikai egység „helyreállíthatatlanul” felbomlott, és mivel „sikeres pályázatra csak akkor van esély, ha a pályázat és így a budapesti olimpia ügyében politikai konszenzus van”, a kormány határozatával – a városvezetés egyetértésével – felkérte a Fővárosi Közgyűlést és a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, hogy az olimpia megrendezésére vonatkozó pályázatot vonja vissza.
Horváth Csaba (MSZP) a vitában a javaslat napirendről levételét javasolta arra tekintettel, hogy várhatóan a jövő héten befejeződik az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében összegyűjtött aláírások ellenőrzése. Az ellenzéki politikus az előterjesztést tisztességtelennek nevezte, és azt mondta: a budapestieknek kellene dönteniük a kérdésben.
Nem lett volna a cél
Csárdi Antal (LMP) szintén azt kezdeményezte, hogy vegyék le a napirendről a javaslatot, mert – mint mondta – több mint negyedmillió aláírás gyűlt össze, azaz ennyi ember akar népszavazást a kérdésben, és úgy tisztességes, ha a referendumot megtartják. „Nekem nem fáj, ha visszavonjuk az olimpiai pályázatot (…), de a népszavazást meg kell tartani, a döntést aszerint kell meghozni, ahogy a budapestiek döntenek” – fogalmazott. A testület ezeket a javaslatokat elutasította.
Gy. Németh Erzsébet (DK) kijelentette, hogy nem szavazza meg a javaslatot, szerinte a kérdésben népszavazást kell elrendelni. A több mint 266 ezer ember akaratát nem veheti semmibe a fideszes többség – hangsúlyozta. Az ellenzéki politikus elmondta azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek „soha nem volt olyan napirendi pontja” 2015 júniusa előtt, ami arról szólt volna, hogy a pályázat beadásáról döntött volna a főváros, azok az előkészítésről szóltak.
Tokody Marcell (Jobbik) arról beszélt, hogy akik aláírták az olimpiával kapcsolatos népszavazási kezdeményezést, azok nem elsősorban olimpiaellenesek, hanem elegük van „a Fidesz-korrupcióból”, elutasítják azt, hogy a kormány „erőből” politizál.
Tarlós István megjegyezte azt is: az a legfájdalmasabb, hogy Magyarország „nem is egészen a valóságnak megfelelően” milyen képet közvetít magáról „az olimpia körül kialakult cirkusszal” külföldön. Szerinte bőven kimerítik a jellemtelenség fogalmát „a kis- és törpepártok” azzal, amit az olimpia körül művelnek.
Nem fogadták el a módosítókat
A Fővárosi Közgyűlés elutasította a tárgyalt előterjesztéshez benyújtott módosító javaslatokat, köztük azt is, amit szocialista képviselők tettek a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azon kijelentését visszautasítandó, hogy „Budapestnek nem kellett az olimpiára ezermilliárd forint fejlesztési forrás, így abból a vidék fejleszthető”.
Tarlós István ennek kapcsán megjegyezte, elvileg egyetértene a javaslattal, de Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár cáfolta Lázár János kijelentését, tehát az nem tekinthető sem a kormány, sem a Fidesz hivatalos álláspontjának.
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésének kezdetén egyperces néma felállással emlékeztek a február 26-án, életének 87. évében elhunyt Berek Katalin Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészre, a nemzet színészére, aki 2008-ban kapta meg a Budapest díszpolgára elismerést.