„Amennyiben az embereknek nem áll módjukban megfontolt pénzügyi döntéseket hozni, az kihat az egész társadalomra” – nyilatkozta a CNBC-nek Gerri Walsh, a FINRA Foundation elnöke, mely szervezet elsődleges célja, hogy biztosítsa az átlag amerikaiak számára a szükséges pénzügyi ismereteket.
A pénzügyi műveltséget vizsgáló 2012-es PISA felmérés szerint, amelyet 18 ország részvételével végeztek el, 13 OECD-országban 10-ből mindössze egyetlen gyerek tudott megbirkózni a legnehezebb feladatokkal. Ezek közé tartozott például a tranzakciós költségek felismerése vagy az egyenleg kiszámítása egy bankszámlakivonaton, kalkulálva az átutalási díjakkal.
Emellett a FINRA is közreadott egy kutatást 2013 márciusában, amely azt mutatta, hogy az Y generáció tagjainak csupán 24 százaléka tudott 5-ből 4 kérdésre helyesen válaszolni egy pénzügyi műveltséget mérő teszten.
Felelősségtudat oktatás nélkül
„Az egyik következtetés, amelyet levontunk a felmérésből, hogy sokan vannak, akik bizonytalanok és aggódnak a pénzügyeik miatt” – hangsúlyozta Walsh. Hozzátette, a válaszadók 89 százaléka úgy gondolta, hogy szükség lenne pénzügyi oktatásra az iskolában.
A fiatalok manapság sokkal felelősségteljesebben kezelik a hitelek kérdését, mint a megelőző nemzedékek tették, akiknek még nem volt ilyen nagy szükségük erre – emelte ki a szakember.
Akik már léptek
Angliában szeptembertől a középiskolás tanulók – más brit társaikhoz hasonlóan – végre megkapják a szükséges pénzügyi ismereteket, miután a kormány bevette a megfelelő tantárgyat a nemzeti tantervbe. Az új óra célja, hogy felkészítse a diákokat pénzügyeik megfelelő kezelésére, illetve megadja a szükséges alapokat ahhoz, hogy megtervezhessék a jövőbeni pénzügyi szükségleteiket.
A döntés mögött az is állhat, hogy a KPMG 2009 jelentése szerint Nagy-Britanniában évente 2,38 milliárd fontos kárt okoz a közvagyonnak az, hogy az ország nem tud megbirkózni a korai szakaszban fellépő számolási nehézségekkel.
Egészen más a helyzet azonban Ázsiában. Talán kevéssé meglepő, hogy a sanghaji diákok végeztek a PISA felmérés élén – őket a flandriai tanulók követték, ahol az oktatáspolitika egyébként független a szövetségi államtól.
Az igazán érdekes tényező Sanghajban – mondja Adele Atkinson, OECD szakértője –, hogy a felmérésben résztvevő diákok kevesebb mint 10 százaléka járt olyan iskolába, ahol az igazgató úgy nyilatkozott, hogy elérhető volt pénzügyi képzés az elmúlt két évben.
Mindazonáltal – tette hozzá Atkinson – vannak bizonyítékok, melyek azt támasztják alá, hogy az iskolázottabb szülők gyermekei nagyobb pénzügyi műveltséggel rendelkeznek.
Az, hogy Angliában a matematika és az állampolgári ismeretek órák keretei közé helyezik el a pénzügyi ismereteket igen jó kezdeményezés – hangsúlyozta Atkinson. A szakértő rámutatott, hogy Sanghajban az óra az 1970-es évek óta része a nemzeti tantervnek, és olyan kurzusokba van beillesztve, mint az ideológia vagy a politika. Mindez arra utal, hogy sokkal hatékonyabb, ha a pénzügyi ismeretek képzését szétszórják a tanterv különböző részei között.
