Sötét mód ikon
2026 július 24
Délnek vette az irányt Európa

Délnek vette az irányt Európa

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,17 pontos csökkenéssel, 23 519,91 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.

A frankfurti DAX-index 0,33 százalékos, a londoni FTSE-100 index pedig 0,10 százalékos mínuszban, míg a párizsi CAC-40 index 0,26 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,54 százalékkal csökkent.

Esik az olaj

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj áprilisi szállításra hordónként (159 liter) 31,94 dollárba került szerda délelőtt kilenc órakor, 63 centtel, 1,93 százalékkal esett az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiacon az elektronikus jegyzésben a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára márciusi szállításra hordónként 82 centtel, 2,62 százalékkal, 30,63 dollárra süllyedt.

Az eurót 1,0868 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,08 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. Az eddigi kereskedésben az euró legalacsonyabb árfolyama 1,0850, a legmagasabb pedig 1,0883 dollár volt.

A mélyben ragadt a rubel

A moszkvai értéktőzsde irányadó mutatói enyhe pluszban indították a kereskedést és keveset változott értékük azóta is. Az európai tőzsdenyitás előtti percekben a dollárban számított RTS-index 0,14 százalékos pluszban, 683,99 ponton, míg a rubelben számított MICEX-index 0,65 százalékos nyereségben, 1716,14 ponton állt.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A nemzetközi devizakereskedésben egy euróért 85,84 rubelt, egy dollárért pedig 78,92 rubelt adtak, az euró 1,04 százalékkal, a dollár pedig 0,87 százalékkal erősödött a továbbra is 2014. decemberi mélypontjai körül mozgó orosz fizetőeszközhöz képest.

Folytatódhat a BÉT menetelése

Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, enyhén pozitív nyitásra számít a magyar piacon. A nemzetközi tőzsdéken rövid távon kis „felpattanás” jöhet, a hét hátralévő részére a Fed kamatdöntő ülése lehet hatással – tette hozzá.

Az Equilor Befektetési Zrt. szakértői vegyes nyitásra számítanak a magyar piacon, miután az olaj áremelkedésének köszönhetően az amerikai tőzsdék kedden emelkedni tudtak, de a szerdai ázsiai kereskedés már negatív tartományba csúszott. A kommentár szerint a Fed Nyíltpiaci Bizottságának szerda esti kamatdöntése előtt a nemzetközi piacokon a befektetők inkább kivárhatnak, de a BÉT-en a Richter menetelése tovább folytatódhat.

Záporozni fognak az adatok

Szerdán több fontos makroadat is megjelenik, miközben sorjáznak a vállalati gyorsjelentések. A brit lakásárak és jelzáloghitelek januári alakulását mutató statisztikával egyidejűleg teszi közzé a GfK gazdaságkutató intézet februárra vonatkozó, előremutató német hangulatindexét, majd a francia és az olasz statisztikai hivatal a hazai fogyasztói bizalmi indexet ismerteti.

Az Egyesült Államokból előbb az újlakás-eladások decemberi statisztikája érkezik, majd a kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) közzéteszi szokásos heti jelentését a kereskedelmi olajtartalékok alakulásáról.

A Fed lesz a nagy durranás

A nap legjobban várt eseménye azonban az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatdöntő testületének ülése, amelynek zárása után közép-európai idő szerint este 8 órakor közleményben ismertetik a döntést. Elemzők arra számítanak, hogy a decemberi kamatemelés után ezúttal változatlan szinten hagyja a kamatokat a nyíltpiaci bizottság.

A Fed korábban azt közölte, hogy idén négy alkalommal emeli majd a kamatokat. A decemberi döntés óta azonban nem alakult olyan jól a gazdasági helyzet, mint gondolták, úgyhogy a piac már beárazta a kivárást.

Nem alkotott egységet Ázsia

Ausztráliát és Kínát kivéve szerdán emelkedtek a vezető tőzsdeindexek az előző napi meredek csökkenés után, miközben a legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára egymástól eltérően alakult.

A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára márciusi szállításra 1,70 százalékkal, 30,92 dollárra csökkent az ázsiai kereskedésben, míg az észak-tengeri Brent áprilisi szállításra 1,29 százalékkal, 32,16 dollárra drágult.

A sanghaji és sencseni tőzsdén tovább csökkentek az indexek azon aggodalmak hatására, hogy a pekingi kormány felhagyott a tőzsdék támogatásával. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei-mutatója 2,72 százalékos nyereségben, 17 163,92 ponton fejezte be a kereskedést. Az ausztrál S&P/ASX 200 1,20 százalékos mínuszban, míg a dél-koreai Kospi 1,40 százalékos nyereségben zárt.

A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,9 százalékos pluszba került napközben.

Felpörgette a tempót Amerika
Nyugat-Európában és New Yorkban is emelkedéssel zártak a fő mutatók kedden. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 282,56 ponttal, 1,78 százalékkal, 16 167,78 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 26,52 pontot, 1,41 százalékot erősödött, és 1903,6 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 49,18 pontot, 1,09 százalékot emelkedett, és 4567,67 ponton zárt.

Innen indultak az indexek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 288,05 pontos, 1,24 százalékos emelkedéssel, 23 522,08 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,59 százalékkal, 5911,46 pontra, a frankfurti DAX-index 0,89 százalékkal, 9822,75 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,05 százalékkal, 4356,81 pontra növekedett.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,13 százalékkal, 3035,59 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,94 százalékkal, 1335,90 pontra emelkedett zárásra.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.