A szerződéskötés néhány napos csúszása nincs befolyással a rendszer tervezett indulási időpontjára, amely továbbra is 2013. július 1. – szögezi le a cég.
Az ÁAK által, a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson a Getronics Magyarország Kft. nyújtotta be a nyertes ajánlatot, amely a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazta. A cég nettó 34,89 milliárd forintos áron vállalja a feladat elvégzését.
A T-systems Magyarország lehetőséget szeretett volna kapni arra, hogy betekinthessen a Getronics ajánlatának olyan részeibe, amelyeket a nyertes ajánlattevő üzleti titoknak nyilvánított. Az ÁAK ezt elutasította, és ez vezetett a vitarendezési kérelem benyújtásához.
Az ÁAK kiemeli, hogy valamennyi induló – így a Getronicshoz hasonlóan a T-Systems is – ugyanazt a tartalmi részt nyilvánította üzleti titoknak az ajánlatában.