Sötét mód ikon
2026 június 10
Csúcson járt az S&P 500! Van még feljebb?

Csúcson járt az S&P 500! Van még feljebb?

Az amerikai piacok eddig is igen szép eredményeket értek el, elsősorban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed eszközvásárlási programjának, illetve az alacsonyan tartott kamatoknak köszönhetően. Részben a piacokra öntött hatalmas mennyiségű likvid tőke érdeme, hogy az S&P elérte hétfőn a 2000 pontos álomhatárt – bár ezután némi korrekció volt megfigyelhető, és az index 1997,94 ponton zárt.

tőzsde USA 121208Bár a Fed egyre inkább csökkenti a gazdaságba pumpált pénz mennyiségét, a befektetők úgy vélik, van még további tere a részvénypiaci ralinak – írja a Reuters. Az Egyesült Államok gazdasági növekedése, úgy tűnik, idén már helyreáll, de az alacsony jelzáloghitel-kamatok által megtámogatott ingatlanpiac is további növekedést vetít előre.

Az átlagember nyeresége

Bár az amerikai munkanélküliségi ráta júniusban már elérte a 6,1 százalékos alacsony szintet a 2009. decemberi 10 százalékos csúcsról, sokan úgy vélik, hogy a javuló gazdasági helyzetből – és a részvénypiaci raliból – elsősorban a gazdagok profitálnak. A vérszegény bérdinamika ugyanis csekély mértékben teszi lehetővé az átlag amerikaiak számára, hogy növeljék a megtakarításaikat.

Bár valószínűleg igaz, hogy a nagybefektetők sokkal többet kereshettek az elmúlt évek nagy menetelésén, a bérből és fizetésből élők sem panaszkodhatnak. A Vanguard Group közlése szerint például az átlagos járulékalapú nyugdíjszámla egyenlege idén júliusra egyenesen megduplázódott a 2008-as recessziós időszakhoz képest.

Az S&P 500 emelkedése egyfajta virtuális ikertestvére a teljes amerikai részvénypiaci emelkedésnek. Vagyis azok a befektetők – főleg az index alap befektetők –, akik szép hozamot értek el az elmúlt időben, egyértelműen gazdagabbnak érezhetik magukat – nyilatkozta a Reutersnek John Bogle, a Vanguard alapítója és korábbi vezérigazgatója.

usa_wall_street_130612Mások is jól jártak

Amellett, hogy a piaci rali alaposan felpörgeti a nagyvállalatok nyugdíjalapjait is, még az államháztartásnak is jót tesz. Kalifornia állam például, ahol az egész országban a legnagyobb volatilitás mutatkozik a jövedelemadó tekintetében, az elmúlt pénzügyi évben a várakozásokat felülmúló bevételre tett szert.

Az emelkedési hullám emellett arra ösztönözte a vállalatok egy jelentős részét, hogy masszív részvény-visszavásárlásokat eszközöljenek, ami növeli az egy részvényre jutó profitot – kompenzálva a gyengülő bevétel növekedéseket.

Drága mulatság

Az S&P 500 egyébként lenyomta a nagy riválisnak számító Dow Jones-t, mivel míg előbbi 195 százalékot emelkedett a 2009-es mélypontja óta, addig a Dow „csupán” 161 százalékot. A technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq azonban abszolút sztárként 260 százalékkal került feljebb.

tozsde usa index piac kereskedés 121022A rali mértéke és gyorsasága felveti a kérdést, hogy vajon hogy állnak a papírok az árazás tekintetében. Bár az S&P előretekintő P/E mutatója jelenleg 15,7-es szinten áll – ami historikus összevetésben nem kiugró –, sokan úgy látják, hogy a Fed szigorodó politikáját a részvénypiac is meg fogja érezni. A korrekciót tehát nemcsak a Fed monetáris politikája indíthatja el, hanem az is, hogy a befektetők eljutnak arra a pontra, amikor túl drágának ítélik meg a papírokat, miközben egyre kevésbé bíznak benne, hogy még hosszú ideig kitart a nagy felívelés.

További probléma, hogy bár a nyugdíjalapok is szépen profitálnak a kedvező állapotokból, azok a magánszemélyek, akik nem rendelkeznek jelentős nyugdíj-megtakarítással, valószínűleg nem éreznek túl sokat a raliból. Jól látható ugyanis, hogy a tőke elsősorban a nagyobb intézményekből áramlik a részvénypiacra, ami azt sugallja, hogy a magánszemélyeket igencsak elijesztette a pénzügyi válság, kimaradva így a több éves menetelésből.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.