Sötét mód ikon
2026 július 23
Csőre tölt a Mol Kurdisztánban

Csőre tölt a Mol Kurdisztánban

Bár bombariadóval és halasztással „indult” Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató pere Zágrábban. Most nem erre a régen beárazott eseményre figyel a piac. Sokkal izgalmasabb, hogy mibe fektet a Mol Horvátországban és Kurdisztánban.Forrás: MOL

Sisaki rémhírek – rijekai kokszoló

Tegnap még az kavart vihart, hogy a horvát lapok INA dokumentumokat szellőztettek. Eszerint a horvát olajcég külföldön, így például Százhalombattán finomítaná a Horvátországban kitermelt kőolajat. Míg korábban, úgymond „elhitették” a sisaki olajfinomító dolgozóival és a horvát közvéleménnyel, hogy az üzemet csak ideiglenesen állították le a múlt hónapban, mert kellő mennyiségű kőolaj hiányában csupán részlegesen tudják üzemeltetni a létesítményt. Nos, az értesülést a Mol órákon belül cáfolta.

Figyelmet érdemelnek ellenben a Mol beruházási tervei – hangsúlyozta Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. Mondván, Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató a zuhanó olajár hatásairól nyilatkozva, arról beszélt, hogy Rijekában egy késleltetett kokszoló üzem is épülhet, amennyiben az INA-ügyben megállapodásra jutnak.

Minden 3 dollárból 2 Kurdisztánba megy

Ennél is érdekesebb – folytatta -, hogy az idei évre tervezett beruházások mintegy 60 százaléka a kutatás-fejlesztésbe, azon belül is Kurdisztánba irányul. Ahol 2015-ben 300 millió dollár értékű további beruházást terveznek.

Ennek azért lehet jelentősége, mert nemrégiben közölte a társaság, hogy partnere, a Gulf Keystone Petroleum Limited továbbra is tárgyalásokat folytat a Kurdisztáni Regionális Kormány Természeti Erőforrások Minisztériumával, annak érdekében, hogy a partnerekre eső kifizetéseket megkapja és megteremtse az export-értékesítések utáni stabil kifizetések rendszerét a jövőben. A nehézségek miatt újraindították a helyi, kurdisztáni kőolaj-értékesítést, mely rövidtávon is biztosíthatja a bevételek beérkezését.

mol benzinszállító kamionBúcsúznak a tartálykocsik

Ehhez képest hosszú távon jelentene megnyugtató megoldást, hogy a tervek szerint csővezetékes összeköttetést biztosítanak a Shaikan mezőnek, mert ez jelentős árelőnyt jelentene az export-piacokat célzó korábbi tartálykocsis (!) szállításhoz képest.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a térségi olajcégek közül, a lengyel PKN Orlen mellett, épp a Mol lehet a másik potenciális nyertese az olajáresésnek. Mert a finomítói szegmensben érvényesülő pozitív hatás felülírhatja a kutatás-termelés üzletágat sújtó negatív hatást.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.