Sötét mód ikon
2026 június 08
CSOK: még többen igényelhetik

CSOK: még többen igényelhetik

A kormány számításai szerint évi 12 ezer család élhet majd a lehetőséggel, amely éves viszonylatban 9-10 milliárd forint kiadást jelenthet a költségvetésnek. Miként azt Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a témáról tartott sajtótájékoztatón elmondta a rendszer azonban felfelé nyitott, tehát szükség esetén az összeg megemelhető. Lévén a változások 2015. július 1-jével lépnek életbe a kormány jövőre az otthonteremtési kedvezményre 4 milliárd forintot kiadással számol.

Mennyi jár?

Novák Katalin a változtatás indoklásaként elmondta:  a kormány célja, hogy a vágyott, tervezett gyermekek megszülessenek Magyarországon, és mivel az otthonteremtés, a lakhatás komoly nehézséget jelent a fiataloknak. A CSOK alapelve az, hogy több gyermek után több támogatás jár, de figyelembe vesznek más szempontokat is, így például a energiatakarékosabb ingatlanok után nagyobb támogatás kérhető.  Alapesetben a kérhető támogatás összege egy gyermek esetén 500 ezer, három gyermek estén 3,25 millió forint.

Évi 200 milliárd marad a családoknál

Kovács Zoltán kormányszóvivő kiemelte, hogy a kormány számára a családok támogatása prioritás. A családi adókedvezmények révén az idén és jövőre is több mint 200 milliárd forintot hagynak a gyermekes családoknál. A több gyermekes családok esetében ez azt jelenti, hogy a bruttó fizetés gyakorlatilag a nettó fizetéshez kerül közel.

Novák Katalin több konkrét példán is érzékeltette a CSOK rendszerét. Ezek szerint például egy 36 éves gyermektelen pár egy 60 négyzetméteres új lakás vásárlásához egy gyermek vállalása esetén 600, míg két gyermek vállalása esetén 800 ezer forint támogatást kérhet.  Egy 28 éves egygyermekes házaspár használt, 55 négyzetméteres lakótelepi lakás vásárlásához egy gyermek esetén 500, két gyermek esetén 800 ezer forint támogatást kaphat.

Csak házaspároknak és élettársaknak

Az államtitkár tájékoztatása szerint a gyermekek vállalása a CSOK rendszerében négy évet jelent. A támogatást házaspárok és élettársi kapcsolatban élők egyaránt igénybe vehetik, a kettő közötti különbség az, hogy újabb gyermek vállalása esetén csak a házasságban élők, míg a meglévő gyermekek esetén az élettársak és a családok is kérhetik a támogatást.

Kérdésre válaszolva Novák Katalin jelezte ugyanakkor, hogy az egyedülálló szülők e kedvezményben nem részesülhetnek.

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.