Sötét mód ikon
2026 június 08
Csapdát állított a spanyoloknak a katalán elnök?

Csapdát állított a spanyoloknak a katalán elnök?

Álcázni próbálták?

Az El País című baloldali újság szerint az, ami elhangzott, egyoldalú függetlenségi nyilatkozat, amely még álcázott formájában is sérti a jogrend legmagasabb normáit.

„Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a zavar, amelyet tegnap Puigdemont okozott, szerves része függetlenségi stratégiájának” – írta a lap, amely szerint a katalán elnök által felajánlott, közvetítők útján folytatott párbeszéd eredménye eleve elrendelt, csak a függetlenséghez vezethet, ami Puigdemont szerint az egyetlen lehetséges forgatókönyv október 1-je után.

Az El País hasztalan erőfeszítésnek nevezte a közvetítés iránti igényt a nemzetközi közösség korábbi reakciójára hivatkozva. Megállapítása szerint „ez újabb ultimátum a demokráciának”.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A szavak játéka

Az ABC című konzervatív napilap a „szavak játékának” nevezte a katalán elnök által mondottakat, amely azonban szerinte csak kevéssé vagy egyáltalán nem változtatja meg a szeparatista menetrendet.

Az elhangzottak továbbra is az állam és a törvényesség elvének” elfogadhatatlan zsarolását” jelentik – írta az újság, hangsúlyozva: az állam kötelessége, hogy ne fogadja el a zsarolásokat, ne fogadja a el közvetítést, és ne fogadjon el „sem ma, sem soha” „egy intézményi puccs révén kierőszakolt”, egyoldalú függetlenségi nyilatkozatot.

Az ABC hangsúlyozta: Puigdemont nem hátrált meg, csak saját agóniáját hosszabbítja meg hamis, méltatlan módon, és megpróbálja megszerezni a nemzetközi legitimitást, ami „nem létezik, csak a téveszméiben”.

A szerkesztőség véleménye szerint elengedhetetlenné vált az alkotmány 155-ös cikkelyének alkalmazása, hogy Katalóniában új helyi választásokat tartsanak, mert „Katalónia nem maradhat ennyire alkalmatlan vezetők kezében”.

Kétségek között

A La Vanguardia című katalán napilap megállapítása szerint amit Carles Puigdemont elért, az a „bizonytalanság” és a „zűrzavar”, beszédének olvasata sok kétséget hagy. Ez újabb törekvés az időnyerésre, a függetlenségi folyamat meghosszabbítására, még tovább, mint az eredetileg kitűzött 18 hónap, és a bizonytalanság állapotának fenntartására, amelynek a katalán társadalom számára rettenetesen sok negatív következménye van – vélte az újság, amely megjegyezte: keveset számított, hogy az EU elutasította az elszakadási folyamat támogatását, de még a katalán cégek menekülése is.

A La Vanguardia hangsúlyozta: a szeparatizmus folytatja vágtatását egy országban, amely fejlődni akar, de közben a szemünk előtt „vérzik el” nap mint nap.

A lapok beszámoltak arról is, hogy a kedd esti beszéd miatt sokan becsapva érezték magukat azok közül, akik élőben követték az eseményeket a katalán parlament közelében felállított kivetítőkön, és arra vártak, hogy kihirdetik az új független állam létrejöttét. A sajtó szerint sokan „árulásként” értékelték, hogy ez elmaradt.

Ilyen következményeket hozott a katalán helyzet
Csökkentek a spanyol kötvényhozamok a szerdai kereskedés korai szakaszában, miután a Katalán elnök aláírta ugyan Katalónia függetlenségi nyilatkozatát, de felfüggesztette annak végrehajtását. A szakértő szerint kemény válaszlépésekre számíthatunk a spanyol kormánytól.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.