Ütik a részvényt
A stockholmi értéktőzsdén a H&M árfolyama 2,5 százalékos mínuszban állt a csütörtöki kereskedés korai szakaszában, idén eddig pedig csaknem 16 százalékkal zuhant a jegyzése.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]
Májusban a H&H eladásai 4 százalékkal nőttek éves összevetésben, szerényebben a szakértők által várt 6 százalékos bővüléshez képest. A cég eladásai a május végével záródott második pénzügyi negyedévében 51,4 milliárd koronát (5,91 milliárd dollár, 1 korona=31,51 forint) tettek ki. Ez ugyan felülmúlta az egy évvel korábbi 46,9 milliárd koronát, de elmaradt a szakértők által várt 51,9 milliárd koronától.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Az Inditex veri őket
A ruházati kiskereskedelmi ágazatban világvezető spanyol Inditex (amely egyebek között a Zara, a Bershka és a Pull&Bear tulajdonosa) szerdán arról számolt be, hogy az április végével záródott első pénzügyi negyedévében a forgalma 14 százalékkal, 5,569 milliárd euróra nőtt.
Az adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 1,113 milliárd euró volt, ami 17 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A világ több mint 90 országában 7292 üzletet működtet az Inditex.
Ez lenne az indok
Az 1947-ben alapított svéd vállalat csütörtökön a vártnál gyengébb májusi forgalmat azzal indokolta, hogy a hónap első felében kedvezőtlenül alakultak a piaci feltételek több országban. A spanyol konkurens Inditex részben azért ér el jobb eredményeket, mert termékeinek több mint felét az eladási piacaihoz közeli helyeken gyártatja.
Ezzel pedig sokkal hatékonyabb az ellátási lánca, mint a svéd vállalatnak, amely termékei négyötödét Ázsiában állítja elő, messze azoktól az országoktól, ahol értékesíti is azokat.