2023 szeptember 21

Csak Bukarest körözött le minket

Az elemzés 29 fővárost vizsgál, magában foglalva az összes európai uniós fővárost. Az összegzés szerint az idei szeptemberi árak alapján Budapesten 3,33 eurócent volt egy kilowattóra földgáz, ennél kevesebbet – 3,19 eurócentet – csak Bukarestben kellett fizetni. Párizsban, Amszterdamban, Dublinban, Londonban, Madridban vagy Ljubljanában ennek több mint kétszerese, míg Stockholmban a hatszorosa, 20,66 eurócent volt egy kilowattóra földgáz lakossági ára.

A MEKH vizsgálata kitért a villamosenergia-árakra is. A magyar fővárosban 12,06 eurócent volt egy kilowattóra áram, amellyel Budapest a 4. helyezett, a legalacsonyabb, 6,23 eurócent Belgrádban volt, a legdrágább pedig Koppenhágában, 30,34 eurócent.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A felmérés alapján, míg 2013 szeptemberében a két keresetből élő magyar háztartások a jövedelmük 6,6 százalékát költötték gáz- és áramfogyasztásuk költségének fedezésére, addig tavaly ez az arány már csak 5,5, idén pedig 4,7 százalék volt. E tekintetben Budapest a 2013-as 2. legdrágább helyről a 10. helyre került a rangsorban.

Az árak gyűjtését és azok összehasonlítását – a MEKH és az osztrák hatóság (E-Control) megbízásából – egy független finn cég végzi az érintett országok szolgáltatóinak és szabályozó hatóságok adatainak alapján. Az árgyűjtés nem csak a végfogyasztói árra terjed ki, hanem az egyes árelemekre is, így külön vizsgálja az energiadíjat, a rendszerhasználati (hálózati) díjakat, az energiaadót és az áfát.