2025 április 23

Brüsszeli felülvizsgálatot kér Spanyolország

Nem tudnak munkát adni

José Manuel García-Margallo szerint az országok munkanélküliségi rátáit és a menekültáradat megállítására tett korábbi erőfeszítéseit nem megfelelő mértékben vették figyelembe ahhoz, hogy megállapítsák: egy-egy uniós államnak hány embert kell befogadnia. E kettő 10-10 százalékban, míg a népesség és a GDP 40-40 százalékban számított a kvóta kialakításánál – tette hozzá.

A spanyol külügyminiszter úgy véli, a kvótának arányosnak, igazságosnak és reálisnak kell lenni, de – mint mondta – az Európai Bizottság elképzelése nem az. Bajos lenne úgy vállalni menekültek befogadását, hogy közben nem tudnak nekik munkát biztosítani – hangsúlyozta.

Spanyolország számára nem véletlenül különösen fontos, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a foglalkoztatás a kvóta megállapításánál, az Európai Unióban ugyanis itt a második legmagasabb a munkanélküliség Görögország után.

Már sokat tettek?

Az unió déli határaként az ország az elmúlt években több intézkedést tett az Afrika felől érkező menekültek számának csökkentésére, a külügyminiszter ezért szorgalmazza, hogy ezeket is jobban értékeljék.

Az Európai Bizottság javaslata szerint Spanyolországnak 1549 menedékkérőt kellene befogadnia 2016 végéig.

José Manuel García-Margallo beszélt arról is, hogy támogatják a földközi-tengeri embercsempész bandák elleni közösségi küzdelmet, ezért egy katonai hajót, egy helikoptert és egy felderítő repülőgépet is felajánlanak az unió számára.