Sötét mód ikon
2026 július 23
Brit reformok: Juncker szerint lesz megállapodás

Brit reformok: Juncker szerint lesz megállapodás

Optimista vezető

Jean-Claude Juncker hangsúlyozta, a kétnapos tanácskozás résztvevőinek még számos kérdést meg kell oldaniuk, ugyanakkor „meggyőződése, hogy Nagy-Britannia konstruktív és aktív tagja lesz az Európai Uniónak”.

„A megállapodás még nincs kész, de a nap végére készen lesz” – mondta a brüsszeli testület vezetője a Martin Schulz európai parlamenti elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.

David Cameron brit kormányfő a találkozóra megérkezve kijelentette, nehéz tárgyalások következnek, de jó szándékkal és kemény munkával sikerülhet megegyezésre jutni. Mint mondta, ha lesz rá lehetőség, megköti a megállapodást, viszont nem fog olyan egyezményt elfogadni, amely nem felel meg az igényeiknek. „Harcolni fogok Nagy-Britanniáért” – szögezte le.

Külön is egyeztetnek

Angela Merkel német kancellár kifejtette, mindent megtesznek annak érdekében, hogy Nagy-Britannia tagja maradjon az Európai Uniónak. Hozzátette, a kérdésről az ülést megelőzően egyeztetni fog a francia elnökkel és a holland kormányfővel, a megállapodást azonban az unió huszonnyolc tagállamának kell elfogadnia. Mint mondta, Németországnak érdeke Nagy-Britannia uniós tagsága, a végső döntést viszont a briteknek kell majd meghozniuk.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Mark Rutte, az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét betöltő Hollandia miniszterelnöke elmondta, hogy a tárgyalások rendkívül előrehaladott állapotban vannak, mindazonáltal sok munka van még hátra. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kijelentette, nincs kétsége afelől, hogy sorsdöntő csúcstalálkozóra kell készülni.

Francois Hollande francia államfő szerint bár a megállapodás szükséges és lehetséges, nem sértheti az unió alapelveit. Hollande arra is figyelmeztetett, hogy ha Nagy-Britanniát kivételes bánásmódban részesítik, akkor más tagállamok is kivételeket fognak követelni maguknak. Hasonlóan vélekedett Beata Szydlo lengyel miniszterelnök is, aki közölte, hogy „egyetértésre akarnak jutni, de nem bármi áron”.

Erről beszélnek

A kétnapos brüsszeli találkozó középpontjában előreláthatóan két kérdés lesz: a menekültválság és Nagy-Britannia uniós reformkövetelései. A csütörtöki nyitónapon főként az utóbbi kerül terítékre, tájékozott források szerint a tárgyalás a munkavacsora után akár késő éjszakáig is elhúzódhat.

Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az ország EU-tagságáról, a brit kormány pedig a referendum előtt újra akarja tárgyalni az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, valamint a többi tagállammal, és a brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

A brit miniszterelnök pártja tavaly májusi választási győzelme óta komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megszerezze a reformokhoz szükséges támogatást. David Cameron e célból minden egyes tagállami vezetővel legalább két alkalommal egyeztetett, húsz tagországba ellátogatott, Junckerrel, Schulzzal és Tuskkal pedig közel harminc megbeszélést folytatott.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.