A tárca hétfőn nyilvánosságra hozott, modellszámításokra
alapozott 202 oldalas tanulmánya – amelyből George Osborne
pénzügyminiszter a The Times című konzervatív brit napilapnak írt,
hétfőn közölt cikkében egyes részleteket már idézett – több
forgatókönyvet vázol fel a következő másfél évtizedre.
Ezek közül a legkedvezőbb is azzal számol, hogy az éves
nominális hazai össztermék (GDP) 2030-ra háztartásonként átlagosan
2600 fonttal (egymillió forinttal) lenne alacsonyabb, mint akkor,
ha Nagy-Britannia abban az évben is az EU tagja lenne. Ez a
forgatókönyv azt feltételezi, hogy Nagy-Britannia távozik ugyan az
EU-ból, de csatlakozik az Európai Gazdasági Térséghez (EEA),
amelynek mások mellett az Európai Unióval szoros szerződéses
együttműködést folytató Norvégia is tagja.
A közepesen negatív forgatókönyv háztartásonként 4300 font (1,7
millió forint) éves gazdasági veszteséget modellez, arra az esetre,
ha az EU-tagság megszűnése után Nagy-Britannia kétoldalú
kereskedelmi és gazdasági megállapodásokat köt az Európai Unióban
maradó országokkal.
A legrosszabb előrejelzési modell 5200 font (kétmillió forint)
GDP-veszteséggel számol a 26,7 millió brit háztartás mindegyikére
lebontva. E forgatókönyv alapján Nagy-Britannia nem lenne az EEA
tagja, és kétoldalú megállapodásokról sem tudna egyezségre jutni az
EU-tagállamokkal, hanem csak a Kereskedelmi Világszervezet (WTO)
tagjaira vonatkozó általános szabályok alapján folytatná
együttműködését az unióval, mint például Oroszország vagy Brazília.
A pénzügyminisztériumi tanulmány szerint mindez a
költségvetésre is súlyos hatást gyakorolna. Az ugyanerre a három
forgatókönyvre alapozott modellszámítások szerint az első esetben
20 milliárd fonttal, a másodikban 36 milliárd fonttal, a harmadik,
legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén 45 milliárd fonttal
lenne kevesebb a brit államháztartás éves adóbevétele a tizenöt
évre szóló előrejelzési távlat végére.
A tárca hangsúlyozza, hogy ez sokkal nagyobb kiesés lenne, mint
amennyit az EU-költségvetésbe befizetett brit hozzájáruláson meg
lehetne takarítani az uniós tagság megszűnése esetén.
Az elemzés kiemeli, hogy a közepes forgatókönyvben szereplő 36
milliárd fontos évi bevételkiesés is több mint a harmada lenne a
brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) fenntartására fordított
éves költségvetési forrásoknak.
A tanulmány hangsúlyozza, hogy a kereskedelem részesedése a
brit nemzeti jövedelemből ma már meghaladja a 60 százalékot,
jóllehet amikor Nagy-Britannia 1973-ban csatlakozott az akkori
európai közösséghez, még nem érte el a 30 százalékot.
A pénzügyminisztériumi elemzés – egyenes utalással a kilépést
pártolók azon érvelésére, hogy az EU-tagság akadályozza
Nagy-Britannia külső kereskedelmi kapcsolatainak bővítését –
hangsúlyozza azt is, hogy az unió által más gazdasági
erőcentrumokkal folytatott kétoldalú kereskedelmi tárgyalások
lezárultával Nagy-Britanniának az EU tagjaként több országgal lesz
kereskedelmi megállapodása, mint az Egyesült Államoknak és
Kanadának együtt, és a brit külkereskedelem 80 százaléka vagy az EU
más gazdaságaival, vagy az unió által kötött külső
szabadkereskedelmi egyezmények partnerországaival zajlik majd.
A brit üzleti szféra legutóbbi előrejelzései is a
pénzügyminisztérium hétfői tanulmányához hasonló komor képet
festenek a brit EU-tagság esetleges megszűnéséből eredő gazdasági
kockázatokról.
A Brit Iparszövetség (CBI) minap közzétett, enyhébb és
súlyosabb forgatókönyveket felvázoló 79 oldalas tanulmánya szerint
– amelyet a CBI megbízásából a PwC üzleti tanácsadó cég állított
össze – az uniós tagság feladása esetén a nominális brit hazai
össztermék már 2020-ban 3-5,5 százalékkal lenne alacsonyabb, mint
abban az esetben, ha Nagy-Britannia továbbra is az EU tagja marad.
A PwC szakértőinek becslése szerint ez 55-100 milliárd font –
háztartásonként 2100-3700 font – közötti nominális gazdasági
veszteséget jelentene az évtized végéig 2015-ös árfolyamokon
számolva.
