Negatív hangulat egész Európában
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,72 százalékkal 7376,50 pontra, a frankfurti DAX-index 0,75 százalékkal 11 962,13 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,19 százalékkal 5002,43 pontra süllyedt. A pán-európai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,53 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,52 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,33 százalékkal esett.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 313,75 pontos, 0,97 százalékos csökkenéssel, 32 044,13 ponton zárt kedden.
Amerika sem áll jól
Az amerikai tőzsdeindexek gyorsan feladták a nyitást követő nyereségeiket, az árfolyamok, élükön a pénzügyi vállalatokéval, meredek esésre váltottak, mivel a befektetőket nyugtalanítja, hogy nem halad a Donald Trump amerikai elnök által megígért gazdaságélénkítő politika megvalósítása. A figyelem emellett az amerikai egészségügyi rendszerre összpontosult.
A New York-i részvénypiacok mindhárom fő mutatója erős veszteségben állt a nyugat-európai tőzsdék zárásakor: a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,74 százalékos, az S&P 500-as 0,81 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,17 százalékos mínuszt mutatott.
Az európai tőzsdezáráskor egy euróért 1,0814 dollárt adtak, napi szinten 0,70 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.
Politikai hírek a középpontban
Az eurónak jót tett, hogy enyhültek a francia elnökválasztás kimenetelét övező aggodalmak a jelöltek első televíziós vitája után. A nézők a függetlenként induló Emmanuel Macront, a szocialista kormány volt gazdasági miniszterét találták a legmeggyőzőbbnek az öt legfőbb elnökjelölt három és félórás televíziós vitában.
Az amerikai képviselőház csütörtökön szavaz az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt felváltó új jogszabályról. Donald Trump elnök kedden a kongresszus épületében zárt körű tanácskozást tartott a republikánus párti képviselőkkel, és optimistán nyilatkozott az új törvény elfogadásának esélyeiről. Trump arra figyelmeztette a képviselőket, hogy súlyos politikai árat fizethetnek, ha a törvény elbukna, a republikánus párt elveszíthetné kongresszusi többségét a következő félidős választásokon.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Így alakultak az árfolyamok
Az európai tőzsdéken főleg az egészségügyi vállalatok és a bányaipari cégek árfolyama csökkent. A Stoxx Europe 600-as indexet az egészségügyi szektor teljesítményét tükröző almutató 1,19 százalékos csökkenése húzta lefelé. A fémárak csökkenését erősen megszenvedték az olyan nagy bányavállalatok Londonban forgó részvényei, mint a Rio Tinto (-4,12 százalék), a BHP Billiton (-3,97 százalék) és az Antofagasta (-2,35 százalék).
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj májusi szállításra hordónként (159 liter) 51,11 dollárba került, 51 centtel, 0,99 százalékkal esett az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára májusi szállításra hordónként 57 centtel, 1,17 százalékkal, 48,34 dollárra csökkent.
Az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,78 százalékkal 1243,65 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.
Eltűnt nap közben az erő
A budapesti részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. technikai elemzője elmondta, hogy a BÉT-en az átlagosnál kicsit nagyobb forgalom mellett folytatódott a „mélyrepülés”, a hétfői esés után ismét mínuszban zárt a BUX index. Bár a nap elején még úgy tűnt, lesz ereje a piacnak a pozitív korrekcióra, zárásra közel 1 százalékos mínuszba csúszott.
Az elemző szerint kedden nem érkezett fontos vállalati és makrohír, hangulatalapú kereskedés folyt. A nemzetközi börzéken sem túl jó a hangulat, a tengerentúli piacokon is közel 1 százalékos mínuszokat lehet látni, és a német DAX index is hasonló mértékben esett.
Így teljesítettek a főbb részvények
A Mol árfolyama 440 forinttal, 2,12 százalékkal 20 360 forintra csökkent, 3,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,30 százalékkal 8305 forintra esett, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,20 százalékkal 488 forintra gyengült, forgalma 723,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,92 százalékkal 6440 forintra csökkent, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2039,18 ponton zárt kedden, ez 11,90 pontos, 0,58 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.