Negatív meglepetés
A közel ezer befektető megkérdezésével készült Sentix index márciusi értéke 24 pontra esett a februári 31,9 pontról. Elemzők arra számítottak, hogy a mutató jóval szerényebben gyengül, 31 pontra süllyed.
Egy éve a márciusi index alacsonyabb, 20,7 pont volt. A Sentix Németországra vonatkozó mutatója a februári 36,2 pontról 29,1 pontra csökkent. A hat hónapra előre tekintő kilátásokra vonatkozó alindex 2016 februárja óta legalacsonyabb szintre, mínusz 2,5 pontra esett a februári 5,5 pontról.
Csökkent a kiskereskedelmi forgalom
A piaci várakozásokra rácáfolva csökkent januárban az euróövezet és az EU kiskereskedelmi forgalma az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett kimutatása szerint. Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom januárban havi összevetésben a harmadik, éves összevetésben a második legnagyobb növekedést érte el az EU-ban.
Januárban szezonális kiigazítással egyaránt 0,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző havihoz képest az euróövezetben és az Európai Unióban. Decemberben az euróövezet 19 tagállamában 1,0 százalék volt a kiskereskedelmi forgalom csökkenése az előző havihoz képest, az Európai Unió 28 tagállamában pedig 0,9 százalék.
A kiskereskedelmi forgalom januári alakulása elmaradt a piaci várakozásoktól. A piacok az euróövezeti kiskereskedelmi forgalomra 0,3 százalékos havi növekedést vártak januárra. A decemberi adatot pedig az Eurostat 0,9 százalékos csökkenésről 1,0 százalék csökkenésre módosította.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Havi összevetésben a legnagyobb csökkenést Észtországban regisztrálták januárban, 2,4 százalékosat. Belgiumban 1,6 százalékkal, Máltán pedig 1,4 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. A legnagyobb mértékben, 2,1 százalékkal Lettországban nőtt januárban a kiskereskedelmi forgalom a decemberihez képest. Finnországban 1,3 százalék, Magyarországon 1,1 százalék, Ausztriában 0,7 százalék volt a havi növekedés.
Az egy évvel korábbival összevetve az euróövezetben a kiskereskedelmi forgalom naptári kiigazítással 2,3 százalékkal nőtt az euróövezetben és 2,7 százalékkal az Európai Unióban.
Éves összevetésben Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom januárban, 11,0 százalékkal. A második legnagyobb növekedés Magyarországon volt, 7,5 százalékos, míg Lettországban 7,2 százalékos, Franciaországban pedig 6,3 százalékos. Észtországban 0,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az idén januárban az egy évvel korábbihoz képest, Belgiumban pedig 0,2 százalékkal.
Romló növekedés
Négyhavi mélypontra lassult az euróövezet gazdasági növekedése februárban.
A londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet hétfőn azt közölte, hogy a feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatok összesítésével képzett kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) februárban 57,1 pontra süllyedt a januári, 12 éves csúcsnak számító 58,8 pontról. Az index 56 hónapja töretlen expanziót jelez.
A kompozit index ugyancsak hétfőn ismertetett szolgáltatóipari részmutatója 56,2 pontra süllyedt a januári 58 pontról. A feldolgozóipar és a szolgáltatóipar együttesen a gazdasági teljesítmény mintegy kétharmadát adja.
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi.
A nagy euróövezeti gazdaságok egyikében sem tört meg az expanzió lendülete. A német kompozit BMI a januári, 59 pontos, hétéves csúcsról háromhavi mélypontra, 57,6 pontra csúszott le februárban. A francia kompozit BMI a januári 59,6 pontról öthavi mélypontra, 57,3 pontra gyengült. Olaszországban, az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságában háromhavi mélyponton, 56 ponton állt a februári kompozit BMI a januári 59 pont után.
A magas januári mutató után várható volt a februári gyengébb adat, ami alapján azonban hosszabb távú következtetéseket még nem lehet levonni – kommentálta a felmérés eredményét Chris Williamson, az IHS Markit vezető közgazdásza. A két hónap mutatói 0,8-0,9 százalékos negyedéves GDP-növekedésre utalnak az euróövezetben – véli Chris Williamson.