Sötét mód ikon
2026 július 23
Biztonságra hajtanak a lakáshitelesek

Biztonságra hajtanak a lakáshitelesek

Sokan keresgélik az ajánlatokat

A lakáshitelek iránti kereslet fokozódása általában az átlagkamat tempós csökkenésével párhuzamosan szokott végbemenni, ám az idén némiképp más lett a forgatókönyv a magyar piacon.

Bár az újonnan felvett lakáshitelek átlagos kamata az utóbbi években jelentősen csökkent, az idei első félévben csak minimálisan – a jegybanki adatok szerint  – 0,1 százalékponttal mérséklődött. A szerény kamatcsökkenés ellenére az új lakáshiteleknél pedig pont az idén indult meg az emelkedés.

Ezt mutatja az is, hogy a bankok ajánlatait összehasonlító BankRáció.hu-nál az év első kilenc hónapjában – éves összevetésben – a lakáshitelek iránt érdeklődők száma 64 százalékkal, a lakáshitel-felvevők száma pedig 87 százalékkal nőtt.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

Első a biztonság

Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője azt is elmondta, az idén egy új és kedvező folyamat erősödése látszik: a magyar lakáshitelesek jobban törekednek a biztonságra.

“Egyre többen érdeklődnek ugyanis a legalább 1-15 évig fix havi törlesztésű hitelek iránt. A BankRáció.hu-nál az év eleje óta 54 százalékkal nőtt az ilyen konstrukciók iránti kereslet” – tette hozzá.

Ezzel párhuzamosan a változó – 3-12 hónapra rögzített – kamatozású lakáshiteleket kevesebben keresték. Utalt arra a jegybanki statisztikára is, amely szerint 2016 második negyedévében az új lakáshiteleknek már több mint a fele, 56 százaléka legalább 1 évre fixált törlesztőrészletű hitel volt.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A folyamat a szakértő szerint nem meglepő, egyúttal azt mutatja, hogy tudatosabbak és a kiszámíthatóságot helyezik előtérbe a hitelfelvevők. A válság során ugyanis világossá vált, hogy kedvezőtlen hitelpiaci folyamatok esetén hirtelen és jelentősen emelkedhet a havi törlesztőrészlet. Ez nem fordulhat elő az 1-15 évre fixált hiteleknél: az adott időszakban minden hónapban ugyanannyi lesz a törlesztés, még akkor is, ha közben esetlegesen emelkednének a piaci kamatok.

Vannak olcsóbbak is

Az új lakáshitelek kamata Magyarországon egyébként régiós szinten még mindig magasnak mondható, ami gátolhatja a nagyobb piaci bővülést. Gergely Péter erről azt mondta, a hitelfelvevőknek érdemes a piaci kínálatot alaposan átnézniük, mert a legjobb hitel kiválasztásával akár milliókat is megspórolhatnak.

A legolcsóbb és legkedvezőtlenebb lakáshitelek között komoly eltérések vannak: a teljes hiteldíjmutatóban 1-2 százalékpont lehet a differencia egy átlaghitel esetében, így a teljes visszafizetendő összeget nézve 1-2 millió forintra rúghat a különbség.

Nem áll meg a piac

A lakáshitelpiaci növekedés várhatóan folytatódik a következő hónapokban is, ám a BankRáció.hu szakértői nem tartanak attól, hogy hitellufi alakulna ki, azaz túlságosan eladósodna a lakosság. Például az adósságfék miatt, egy-egy háztartás ugyanis csak a jövedelmének feléig vállalhat hiteltörlesztést.

Gergely Péter azt javasolja, hogy mindenki mérje fel a háztartás anyagi helyzetét, ha pedig hosszú távra megvan a fedezete a havi törlesztésnek, akkor is érdemes inkább a jövedelemhez mérten 30-40 százalékig eladósodni, így a hitelteher kezelhető mértékű lesz.

A nettó reálbérek emelkedése mellett a lakáshitel-piaci növekedést támogathatja a jövőben az is, hogy a válság éveiben rengetegen elhalasztották a hitelfelvételt, emellett az ingatlanpiacon az új lakásépítések is elmaradtak, most pedig mindkét területen a lakosság kezdi bepótolni a lemaradást.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.