A központi költségvetés 1027,3 milliárd forint hiánnyal, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 184,5, az elkülönített állami pénzalapok pedig 33,2 milliárd forint többlettel zártak. Az NGM közleménye szerint az idei hiány csökkenése részben a gazdasági növekedés felfutásából, a foglalkoztatás bővüléséből, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételekkel magyarázható.
A kiadások és bevételek nagysága év közben változik, ezért a hiány nagyságának lefutása 2014-ben sem időarányos. Az év első felében a kiadások meghaladták a bevételeket, míg az év második felében a hiány csak kis mértékben növekszik, sőt egyes hónapokban – mint az idén szeptemberben és októberben – még csökken is – fogalmazott a tárca.
Az éves uniós módszertan szerinti hiánycél továbbra is a GDP 2,9 százaléka. A pénzforgalmi adatok a cél biztonságos teljesíthetőségét erősítik meg – közölte az NGM.