Sötét mód ikon
2026 július 24
Biztatóak az előrejelzések

Biztatóak az előrejelzések

Kiemelte, hogy sokat jelentett a gazdaság fehéredése, aminek a folytatódását várják. Az építőipar és az autóipar, valamint a mezőgazdaság teljesítménye is jó, ez a belső pálya várhatóan kitart az év egészében – tette hozzá.

Kitért arra, hogy az első negyedéves adatok biztató gazdasági növekedést valószínűsítenek, ami 2,5-3,5 százalék közötti is lehet, bár sokan visszaesésre számítottak az első három hónapban. Ez igen jó szám európai összehasonlításban, bár az európai konjunkturális helyzet is javul – jegyezte meg.

A jövedelem helyett a fogyasztás adóztatását felvető kérdésre Kovács Árpád elmondta, a fogyasztás 2 százalék körüli növekedésére számít a közgazdász szakma 2015-ben és remélhetőleg 2016-ban is. Ebben szerepet játszik a KT elnöke szerint, hogy a gazdasági válság miatt sokan visszafogták a fogyasztásukat, elhalasztották a vásárlásokat. Másrészről fontosak az építkezések is, amiket az uniós gazdasági programok is segítenek – tette hozzá.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.