Sötét mód ikon
2026 július 25
Bizonytalan hónapokat hozhat a kamatemelés

Bizonytalan hónapokat hozhat a kamatemelés

Eljött hát a történelmi pillanat. Kilenc év után újból kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A várakozásoknak megfelelően az irányadó kamatszint 25 bázisponttal, 0,25 százalékról 0,5 százalékra módosult. A kamatmeghatározó ülést követően még vegyes teljesítményt mutattak a részvényindexek, ám a sajtótájékoztató már egyértelműen javította a befektetői hangulatot.

Már elég dinamikus a gazdaság

A részvénypiaci emelkedés több tényezőre vezethető vissza – vélekedett Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Mondván, egyfelől a vártnak megfelelő kamatemelés azt jelzi, hogy az amerikai gazdaság teljesítménye javul és a jegybank arra számít, hogy a növekedési ütem erősödni fog a következő időszakban. Amit a jegybankelnök, Janet Yellen is megerősítette, valamint jelezte, hogy a hazai és a nemzetközi gazdasági kockázatokat megfelelően tudja kezelni a Fed.

Másfelől, azt is észre kell venni, hogy a jegybankárok kamatszintekre vonatkozó, úgynevezett „dot-plot” táblán alapuló várakozásai középtávon lefelé módosultak. A szeptemberi jelentéshez képest 2017 és 2018 év végére is alacsonyabb alapkamattal számolnak a Fed-bankárok. Ahogy az a jegybanki kommunikációban már többször is láthattuk, 2016 év végéig negyedévente várható kamatemelés, így az irányadó ráta jövő év végéig megközelítheti az 1,5 százalékot.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Harmadrészt Yellen kifejtette, hogy a kamatemelési ciklus lassú ütemű kamatmódosítást hozhat, elkerülve a túlzott emelésből eredő negatív hatásokat. A jegybankelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a Fed továbbra is gazdaságtámogató monetáris politikát fog folytatni, és ha szükséges, készek arra, hogy jegybanki lazító intézkedésekkel beavatkozzanak.

Kiszámíthatatlanabb lesz a monetáris politika

Személy szerint számítottam a kamatpálya várakozások mérséklésére, ami nem következett be – mondta Blahó Levente, a Raiffeisen elemzője. Hozzátéve: ez egyaránt utalhat arra, hogy elég gyorsnak ítélik a gazdaság növekedését, miként arra is, hogy esetleg később módosítanak a pályán.

Mindenesetre a piac kedvezően ítélte meg az óvatosan alacsony kamatpályát. Továbbá azt is, hogy az infláció lesz a kitűzött cél. Érdekes lehet ugyanakkor, hogy nem az inflációs várakozásokra fókuszálnak, hanem a tényleges inflációs adatokra. Emiatt jelentős a bizonytalanság. Az nem várható, hogy januárban újra lépnének.

Ezért arra számíthatunk, hogy márciusban lesz újra kamatdöntés és az év első három hónapjában mindenki azon „agyal” majd, vajon mi alapján lép a Fed. Ennyiben tehát a korábbinál kiszámíthatatlanabb lesz a monetáris politika.

Nem akasztja meg a fogyasztást

A jegybanki alapkamat emelkedése az állampapír piacon is éreztette hatását. Elsősorban a rövid lejáratú hozamszintek ugrottak meg, a 2 éves lejáratú állampapír hozama 2010 óta először ismét 1 százalék felé került. A dollár a részvénypiacokhoz hasonlóan erősödött.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy a mostani kamatemelés hatása visszaveti-e az amerikai fogyasztást. Kovács Bálint szerint ez nem várható. Bár a jegybanki alapkamathoz köthető különféle hitelkamatok is felfelé módosultak, de a lakosság GDP-hez mért eladósodottsága közel 20 százalékkal került lejjebb a válság idején látott szinteknél, így a korábbinál jóval kisebb megterhelést jelent a háztartásoknak a hitelkamatok emelkedése.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.