Szép évet zárhatnak
Lajkó Ferenc elmondta, hogy az erős negyedév annak köszönhető, hogy a cég minden szegmensében növekedett, az IPO idején megfogalmazott stratégiát sikerült megvalósítani.
A cég ma hajnalban közzétett gyorsjelentése szerint 182,3 millió eurós árbevételt ért el, amely 23,3 százalékos növekedést év/év alapon. A kamatfizetés, adózás és értékcsökkentési leírás előtti üzemi eredményét (EBITDA) 20,1 százalékkal, 24,9 millió euróra növelte a harmadik negyedévben. A rendszeres nettó eredmény 8,2 százalékkal 6,2 millió euróra nőtt. Az egy részvényre jutó nyereség 29 százalékkal 0,34 euróra nőtt. A Link nélküli nettó tőkeáttételi mutató nem változott érdemben, a rendszeres EBITDA 2,9-szeresén áll.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
A Waberer’s vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy év további részében is növekedés várható, amelyet innovációval és hatékonyságnövelő intézkedésekkel kívánnak elérni. A vállalat vezetése egyelőre nem fogalmaz meg jövőre vonatkozó árbevételi terveket, előrejelzéseket.
A cég mindhárom üzeti szegmensében organikus növekedést ért el a harmadik negyedévben. Jól halad a Link integrációja is, tudják tartani az eredeti ütemtervet. Az árbevétel növekedését a Link felvásárlása mellett a végrehajtott áremeléseknek is köszönhetik – mondta el a vezérigazgató.
Az üzemanyag felhasználásban is jelentős megtakarítást értek el, ez több mint 3 százalékkal javult a harmadik negyedévben, a rakottsági mutató az év hátralévő részében is tovább fog javulni – jelezte.
A munkaerőhelyzetre vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, hogy részben a Brexit hatására is várható a sofőrök hazatérése, az ágazatban egyre versenyképesebbek a bérek a régiónkban is. Az innováció és önvezető járművek pedig hozzájárulnak az ágazat előtt álló kihívások megoldásához.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Jól teljesítő ágazatok
Erdélyi Barna vezérigazgató-helyettes beszámolója szerint a nemzetközi fuvarozási ágazatban szintén 23 százalékos árbevétel-növekedést értek el, a teljes tevékenység háromnegyedét adja ez a szegmens. A Link felvásárlásának is köszönhetően a söfőrök száma 650-nel, a járműveké több mint ötszázzal növekedett. Sikeres volt a fogyasztáscsökkentési program is, az üzemanyag-fogyasztás 3,4 százalékkal 28,1 millió euróra csökkent a harmadik negyedévben.
A regionális ágazatban 30 százalékkal nőtt az árbevétel az ügyféligények növekedésével, amit a lakossági fogyasztás bővülése táplált. A raktárkapacitás 30 ezer négyzetméterrel közel 200 ezerre nőtt.
Az egyéb ágazatba sorolt biztosítási tevékenység bevétele közel 20 százalékkal emelkedett, ami a biztosítói ügyfélkör bővülésének eredménye – mondta. Ugyanakkor itt a növekedés kisebb mértékű volt a gyorsított kárrendezések nagyobb összegű kifizetése miatt.
Idén július 6-án indult el a kereskedés a Waberer’s International Nyrt. részvényeivel a BÉT-en, részvényenként 5100 forintos induló áron, a papírokkal a prémium kategóriában kereskednek. A papír a hétfői kereskedést 4790 forinton zárta. Legmagasabb ára 5199 forint, legalacsonyabb 4576 forint volt.