2025 április 24

Bízik a növekedésben a Waberer’s

A cégvezető hozzátette, hogy a növekedéshez az európai fuvarozói piac és a magyar gazdaság jó teljesítménye is hozzájárult. A menedzsment várakozásai szerint idén folytatódhat a dinamikus növekedés.

Szépek lettek a számok

A cég ma hajnalban közzétett gyorsjelentése szerint 2017 első félévében az árbevétel 313 millió euró volt, 13,3 százalékkal magasabb, mint 2016 azonos időszakában. Európai szinten is kiemekedő a cég rakottsági mutatója, amely 92 százalékos volt.

Némi nehézséget okozott az első negyedévben, az átmeneti árcsökkenés a fuvarozási szegmensben és az emelkedő üzemanyagárak. Ezt költségcsökkenentéssel sikerült orvosolni, így a nemzetközi fuvarozásból származó árbevétel 4 százalékkal, 235 millió euróra nőtt 2017 első fél évében, annak ellenére, hogy a kedvezőtlen naptári hatások miatt 3 százalékkal kevesebb fuvarozási nap volt.

A csoport EBITDA mutatója év/év alapon 4 százalékkal, 40 millió euróra nőtt, az EBIT éves szinten 14 százalékkal 14 millió euróra növekedett. A nettó eredményt az alacsonyabb adókulcs is segítette, éves szinten 21 százalékkal 9 millió euróra nőtt, míg az egy részvényre jutó eredmény (EPS) 29 százalékkal 0,48 euróra emelkedett.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Így állnak az akvizícióval

A vezérigazgató a lengyel LINK felvásárlását sikeresnek nevezte. A nyilvános tőzsdei kibocsátás révén befolyt összegből finanszírozták a 32,5 millió eurós felvásárlási árat. Jelenleg folyik a cég átvilágítása és integrációja, amelyet a tervek szerint 2018 februárjában zárhatnak le.

Lajkó Ferenc elmondta, hogy egyelőre nem keresnek további akvizíciós lehetőséget, a LINK integrálására fókuszálnak, de a jövőben a logisztikai tevékenységet erősítendő céggel bővíthetik a régiós szerepvállalást.

Bővülő állomány

Erdélyi Barna általános vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a dinamikus bevételnövekedés mellett a flotta 120 új járművel bővült. A saját flotta mellett az alvállalkozói kör is nagyobb szerepet kapott. A dolgozók létszáma kétszáz fővel bővült mind a nemzetközi, mind a regionális területen.

A regionális üzletág árbevétele 38 százalékkal 60 millió euróra nőtt 2017 első felében az előző év hasonló időszakához képest. Egyre több magyar és multinacionális vállalatot szolgálnak ki egyre komplexebb szolgáltatásokkal. Erdélyi Barna az üzemanyagárakkal kapcsolatban elmondta, hogy az ár egész Európában 11 százalékkal nőtt, amit a szerződött partnerekre nem lehet azonnal áthárítani. Idén új beszerzési modellre álltak át, így több szállítótól szereztek be üzemanyagot.

A biztosítótársaság tevékenységével kapcsolatban elmondta, hogy új ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokkal is bővült. Az egyéb kategóriába sorolt üzletágak árbevétele 21 százalékkal 12 millió euróra nőtt 2017 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az árbevétel-növekedés mozgatórugója az ügyfélszerzés volt, míg a felszámított díjak átlaga nem változott.

A Waberer’s International Nyrt. részvényeivel július 6-ától lehet kereskedni a BÉT-en a prémium kategóriában. A papír a pénteki kereskedést 4990 forinton zárta.