A Kínai Népi Bank (PBoC) rendes negyedéves felmérése szerint a pénzintézetek képviselőinek bizalmi mutatója az év utolsó három hónapjában 71,3 pontra erősödött a legutóbbi 61 pontról. A több mint háromezer megkérdezett csaknem 70 százaléka szerint a kínai makrogazdaság gond nélkül működik, miközben az előző negyedévben még alig 58 százalékuk gondolta így. A bankárok túlnyomó többsége a következő negyedévben is kiegyensúlyozottságot, stabil monetáris politikát vár.
Optimistább a magyarDecemberben folytatódott a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének szinte egész évben folyamatos, látványos emelkedése. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az év végére több mint egy évtizede nem látott optimizmus uralkodott el Magyarországon.
A vállalkozói szféra – bár óvatosan – szintén optimistábban nyilatkozott a korábbinál. Míg a harmadik negyedévben még csökkent bizalmi mutatójuk, a PBoC mostani felmérésében már több mint három ponttal 65,9 pontra emelkedett. Az iparág képviselői a következő három hónapban magasabb árakat és bővülő hazai megrendeléseket várnak, a külföldi piacokra vonatkozóan ugyanakkor visszaeső forgalmat valószínűsítenek.
A központi bank a héten a háztartások várakozásairól is jelentett. Eszerint a kínai lakosok – az előző negyedévekhez hasonlóan – továbbra is elégedetlenek az árakkal. Több mint 60 százalék vélte úgy, az országban túlságosan magasak a megélhetési és a lakhatási költségek. Az ország összes tartományának mintegy 20 ezer megkérdezett lakosa szerint az infláció 2014-ben is magas lesz, több mint 70 százalékuk fejezte ki ezzel kapcsolatos félelmét.