2023 március 24

Bezárhat a Teva gödöllői gyára, létszámleépítésbe kezdtek

Van esély a folytatásra

A terv a társaság globális hálózati működési stratégiájának részét képezi, amelynek célja, hogy a Teva gyártókapacitását a piac és a betegek globális igényeihez tudja igazítani. A gödöllői üzem a tervek szerint 2018 közepéig csökkentett kapacitással folytatja a termelést.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

A cég a munkavállalói érdekképviseletekkel folytatott „korrekt és méltányos, ugyanakkor hatékony” konzultációt követően igyekszik gondoskodni arról, hogy az érintett munkavállalók olyan juttatásokban részesüljenek, amelyek segíthetik őket abban, hogy új állást találjanak – írják.

Nem vonulnának ki

Hangsúlyozzák: a Teva továbbra is teljes mértékben elkötelezett a társaság magyarországi működése iránt, a terv az együttesen több mint 2000 embernek munkát adó debreceni és sajóbábonyi üzemet, valamint a társaság magyarországi kereskedelmi egységét nem érinti.

A Teva továbbra is folyamatosan befektet a debreceni üzem működésébe, elsősorban a termelésbe, valamint a kutatás-fejlesztésbe. A közlemény kitér arra is, hogy a Teva aktívan keres új vevőt a gödöllői üzemre, és ebben együtt kíván működni a kormányzati szervekkel is, amelyekkel folyamatos kapcsolatban van.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Öt éve nyitották

A Teva infúziós szereket és vakcinákat gyártó új gödöllői központját 2012 októberében adták át. A sterilcentrumot a legmodernebb technológiával szerelték fel, a 22 milliárd forintos beruházással 15 ezer négyzetméter alapterületű gyáregység épült fel.

Ez a világ egyik legnagyobb és legfejlettebb gyógyszergyára, amelyben évente 160-200 millió egységnyi sterilkészítményt állítanak elő hat gyártósoron. Az itt készült gyógyszereket Európa, Észak-Amerika és a Közel-Kelet 70 országába exportálják.

Ilyen eredményt értek el
A Teva Gyógyszergyár Zrt. 2015-ben 284,426 milliárd forint árbevételt ért el, adózás előtti eredménye 102,641 milliárd forint volt. Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hivatala (FDA) 2016-ban a gyártási előírások megszegése miatt két antibiotikum kivételével megtiltotta a gödöllői Teva-gyárban készült gyógyszerek importját, miután tavaly januárban rutin hatósági ellenőrzést tartott a telephelyen, a Teva ezt követően elővigyázatosságból minden gyártási tevékenységet felfüggesztett Gödöllőn. A Teva Magyarország Zrt. az izraeli Teva gyógyszeripari csoportnak, a világ vezető generikus gyógyszergyártójának tagja és a cégcsoport európai központja.