A német kormány évek óta sürgeti egy technológiai piac létrehozását, amely megkönnyítené a startup vállalkozások számára, hogy tőkét szerezzenek. A Deutsche Börse azonban mostanáig csak egy online platformot működtetett, amely a növekvő startupokat összekapcsolta nemzetközi befektetőkkel.
Arra hivatkozott, hogy nincs megfelelő kereslet egy olyan különálló piacra, mint amilyen a technológiai vállalatok részvényeinek kereskedésére szakosodott Neuer Marktra volt annak idején.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
Az 1997-ben alakult Neuer Markt – amelyet az amerikai Nasdaq német megfelelőjének szántak – 2002 őszén zárt be, miután a technológiai lufi kipukkanása után drasztikusan csökkentek az árfolyamok. Az irányadó index 95 százalékkal esett vissza az utolsó két és fél év alatt, és a történelmi csúcson 440 milliárd eurót elérő piaci kapitalizáció 22 milliárdra zsugorodott.
A Deutsche Börse azt tervezi, hogy jövő év március 1-jén indítja el az új piacot, amelyre csak megfelelő jogi és pénzügyi háttérrel rendelkező vállalkozások kérhetik bevezetésüket. Az új piac inkább a kis- és középvállalkozásokat célozza meg, semmint a technológiai cégeket.
Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter üdvözölte a döntést. „Biztos vagy abban, hogy az új szektor nagyban elősegíti majd, hogy növekedjen a tőzsdén jegyzett fiatal innovatív vállalkozások száma Németországban” – hangoztatta.