2024 április 20

BÉT – Jó volt a forgalom

A BUX – követve a nemzetközi hangulatot – több mint 1 százalékos gyengüléssel kezdte a hetet, majd másnap emelkedéssel korrigálta hétfői teljesítményét.

Piacot megmozgató hírek a hét első napjaiban nem érkeztek, csütörtökön a Richter tette közzé gyorsjelentését. A gyógyszercég 2012-ben 50,49 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, 2,1 százalékkal többet, mint az előző évben. Árbevétele 6,1 százalékkal 326,7 milliárd forintra emelkedett a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján. A papír emelkedéssel reagált az adatokra.

Csütörtökön Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnökének kamatdöntés utáni nyilatkozata és az amerikai munkanélküli segélyre vonatkozó adatok befolyásolták a kereskedést; a BUX kis mínuszban zárt. Több elemző is arra hívta fel a figyelmet, hogy a piaci hangulat szempontjából kedvező hír lenne egy sikeres magyar devizakötvény kibocsátás. A road show már múlt héten lezárult, és a piaci szereplők többsége arra számít, hogy akár napokon belül is megtörténhet a kibocsátás. A várakozások szerint egy 2 milliárd dolláros, tízéves papírról lenne szó.

Pénteken izgalmas napot zárt a magyar börze, ugyanis két vezető papírnál – az OTP-nél és a Mol-nál – volt jelentős árfolyammozgás. Az OTP-részvények több mint 4 százalékot erősödtek, a magyar olajpapírok pedig 5 százalékot gyengültek erős forgalomban. A Mol papírjából az egyik nagytulajdonos értékesített jelentősebb mennyiséget, míg az OTP egy céláremelés és a kedvező nemzetközi hangulat hatására erősödött.

A Mol 5,17 százalékkal, 960 forinttal gyengült, 17 600 forintra esett az árfolyama.

Az OTP árfolyama 0,78 százalékkal, 36 forinttal, 4 671 forintra emelkedett.

A Magyar Telekom részvényeinek ára 1,93 százalékkal, 8 forinttal 406 forintra mérséklődött.

A Richter 0,54 százalékkal, 200 forinttal emelkedett a múlt héten, 37 000 forinton zárta a pénteki kereskedést.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 1,26 százalékkal, 230 forinttal, 18 030 forintra mérséklődött.

A kis- és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX 3,45 százalékkal, 35,26 ponttal 986,30 pontra csökkent.