Sötét mód ikon
2026 június 08
Beszakadhatnak az európai tőzsdék

Beszakadhatnak az európai tőzsdék

Többszázalékos csökkenés

A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 178-200 ponttal, 2,6-3 százalékkal, a frankfurti DAX-30 408-442 ponttal, 3,6-3,9 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 169-184 ponttal, 3,3-3,6 százalékkal süllyedhet nyitáskor. Az IG Markets a Dow Jones hírügynökségnek az FTSE-100 indexre 182 pontos, a DAX-ra 415 pontos, a CAC-40 indexre pedig 182 pontos csökkenést jelzett előre.

Az euróövezet pénzügyminisztereiből álló testület a görög adósságválságról szombaton tartott brüsszeli rendkívüli ülésén visszadobta azt a görög kérést, hogy a július 5-ére tervezett népszavazásra tekintettel hosszabbítsák meg a görög pénzügyi mentőprogram június 30-án lejáró hatályát. Ezt megelőzően a görög fél elutasította a nemzetközi intézmények azon javaslatait, amelyek Görögország által megvalósítandó hiteles és fenntartható szerkezeti reformokra irányultak.

Eldől a görögök sorsa

A görög kormány a nemzetközi intézmények javaslatának az elutasítását javasolta a görög lakosságnak a népszavazáson. Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa viszont megkegyelmezett a görög pénzintézeteknek: nem zárta el vasárnap a pénzcsapokat, de a pénteki szinten hagyta a sürgősségi likviditási támogatásból igénybe vehető források keretösszegét a görög bankok számára.

A görög kormány egy hétre, július 6-ig bezárja a bankokat, emellett tőkekorlátozást vezetett be. Egyebek között hatvan euróban limitálták azt az összeget, amelyet helyi kibocsátású bankkártyával naponta felvehetnek a pénzjegykiadó automatákból. Megtiltottak egyben minden pénzátutalást külföldre.

Hangulatindex és szabadkereskedelmi tárgyalás

Hétfőn teszi közzé az Európai Bizottság euróövezeti gazdasági hangulatindexét, a német statisztikai hivatal pedig a fogyasztói árak júniusi alakulását mutató előzetes adatokat hozza nyilvánosságra.

Az európai vezetők kínai partnereikkel kereskedelmi csúcstalálkozót tartanak, míg az Európai Parlament arról dönt, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi megállapodáshoz benyújtott módosító javaslatok közül melyeket bocsát szavazásra.

Eltérő irányok

Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde főbb mutatói: a Dow Jones indexe nőtt, a S&P 500-as mutató csökkent, a Nasdaq Composite mutatója szintén esett, jelezve a befektetők óvatosságát a görög hitelválsággal foglalkozó szombati euróövezeti pénzügyminiszteri ülés előtt.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,17 százalékkal emelkedett, 1575,68 ponton zárt pénteken, 15,14 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.