2024 április 20

Bemutatták az új Volkswagen Golfot

 

A világpremiert a német főváros egyik leghíresebb múzeumában, a Neue Nationalgalerie-ben tartották kedd este. Martin Winterkorn, a Volkswagen csoport vezérigazgatója a mintegy 700 meghívott vendég előtt hangsúlyozta: „a Golf messze a legfontosabb jármű” a cég számára, és a hetedik generáció „újabb állomás a csúcsra vezető úton”.

A Volkswagen csoport célja, hogy 2018-ra a világ első számú autógyártó társasága legyen. A stratégiában nagy szerepet szánnak a Golfnak, a német vállalat legsikeresebb modelljének, amelyből az első generáció 1974-es premierje óta csaknem 30 millió darabot adtak el.

Az új autón a leginkább szembetűnő újdonság a hatodik generációnál alkalmazott első lámpánál laposabb, sportos benyomást keltő fényszóró. A hetes Golf azonban hosszabb és szélesebb is elődjénél, mégis csaknem 100 kilogrammal könnyebb, ami trendfordulót jelez, hiszen az utóbbi évtizedekben az autók a felszereltség bővülésével és biztonság, valamint a kényelem növekedésével jellemzően egyre nehezebbek lettek. Az első generációs Golf például 750 kilogramm volt, a modell hatodik kiadása pedig 1217 kilogramm.

Az új modell takarékosabb is, mintegy 25 százalékkal kevesebbet fogyaszt, mint az előző. Az 1,4-es benzines motor átlagos fogyasztása 100 kilométerenként 4,8 liter, a dízelmotorral szerelt modellé 3,3 liter.

A hetedik Golfot augusztus vége óta gyártják Wolfsburgban és Zwickauban. Később a Volkswagwen egyik kínai üzemében, Csangcsunban (Changchun) is gyártják. Az értékesítés novemberben kezdődik, a legolcsóbb verzió 17 ezer euróba kerül.

A konszernhez tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Seat, a Skoda, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini és a Porsche, valamint a Scania. A cég az Audi révén a magyarországi autóiparban is jelen van, a győri Audi-üzem 1994 óta működik.