A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Belügyminiszteri rendelettervezet a kéményseprésről
A kéményseprési díj kiszámítására képletet ad meg a tervezet melléklete. Ennek végeredménye az egy lakásra, alkalmanként fizetendő díj, amelyet a kormányrendelet díjai alapján határoz meg az önkormányzat. A hivatkozott kormányrendelet tervezete augusztusban került fel a kormány honlapjára, és abban legalább egy mérnök óra, vagyis legfeljebb 14 ezer forint szerepelt.
A mostani tervezet szerint a kéményseprési közszolgáltatást gazdasági társaság és egyéni vállalkozó végezheti. A cégnek legalább egy kéményseprő mestert kell alkalmaznia főmunkaidőben, az egyéni vállalkozónak pedig kéményseprő mesteri képesítéssel kell rendelkeznie.
A közszolgáltatást végző cég kéményseprő szakmunkást is alkalmazhat, de egy szakmunkásra legfeljebb 3 ezer kémény juthat. A betanított munkás csak kéménytisztítást végezhet, de azt is csak mester, illetve szakmunkás felügyelete mellett.
A hétvégi ház tulajdonosa írásban nyilatkozhat arról, hogy nem lakik életvitelszerűen az épületben. Ekkor csak 4 évente kell megvizsgáltatni a ház kéményeit.