Se több, se kevesebb
„A belga kormány semmilyen módon nem bátorította Puigdemont urat, hogy jöjjön Belgiumba” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Hozzátette, a spanyol kormányfő által pénteken menesztett katalán elnököt ugyanazok a „jogai és a kötelességei”, mint bármelyik másik uniós polgárnak, „sem több, sem kevesebb”.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”117″]
Michel végül emlékeztetett rá: kormánya számos alkalommal politikai párbeszédet sürgetett a szembenálló felek között a katalóniai válság megoldása érdekében.
Káosz és pusztítás
Guy Verhofstadt korábbi belga kormányfő, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője eközben azon véleményének adott hangot, hogy Puigdemont csak „káoszt és pusztítás hagyott maga mögött Katalóniában”.
Carles Puigdemont hétfőn érkezett Brüsszelbe, és sokan arra számítottak, hogy politikai menedékjogot fog kérni, miután Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár azt mondta, ha kérelmezné, meg is kaphatná.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A leváltott elnök azonban kedden bejelentette: nem kér politikai menedéket, viszont nem is tér vissza Katalóniába, amíg nem kap „világos biztosítékokat” a spanyol hatóságoktól a „tisztességes eljárásra”.
Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a korábbi katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen.
Tovább bonyolódik a katalán helyzet
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök kedden kijelentette, hogy nem kér politikai menedékjogot Belgiumban, mondván, nem ezért utazott egykori kormánya több tagjával együtt Brüsszelbe, hanem mert az „Európa fővárosa”. A spanyol alkotmánybíróság közben felfüggesztette kedden Katalónia függetlenségi deklarációját, amelyet a katalán parlament múlt héten pénteken szavazott meg – adta hírül az alkotmánybíróság szóvivője. Továbbá már meg is kapták az első bírósági idézéseket a feloszlatott katalán parlament elnökségi tagjai.