Sötét mód ikon
2026 június 09
Belenyúlnak az idei költségvetésbe

Belenyúlnak az idei költségvetésbe

Fél órával korábban kezdenek

A Ház ülése reggel 8 óra 30 perckor napirend előtti felszólalásokkal indul, amit szavazások követnek. A képviselők ekkor fogadhatják el az idei költségvetés módosítását, az erről szóló zárószavazást a Ház előző üléséről halasztották a mostanira. Varga Mihály javaslata a költségvetési hiányt 15 milliárd forinttal emeli.

Az előterjesztésben foglalt változtatások teremthetnek fedezetet Magyarország kurdisztáni katonai szerepvállalásához, továbbá kísérletet tesznek a fővárosi közösségi közlekedés pénzügyi helyzetének hosszú távú stabilizálására is, a BKV Zrt. korábbi időszakokról felhalmozódott 52 milliárd forint összegű adósságának állami átvállalásával. 

Egész héten üléseznek
A Ház a héten péntekig ülésezik, majd hétfőn a 2016-os büdzséhez benyújtott több mint ötszáz módosító indítványról dönt.

A jövő évi büdzsé is téma

Döntés várható még a jövő évi büdzsét megalapozó törvénymódosításokról, a kiemelt közlekedési beruházások gyorsításáról és a 2015-2020 közötti Nemzeti Környezetvédelmi Programról. A határozathozatalokat követően egyebek mellett a Miniszterelnökséget vezető miniszter közbeszerzésekről szóló törvényjavaslatát kezdik tárgyalni, de vita kezdődik vízgazdálkodási, tűzvédelmi és hadigondozási témájú törvénymódosító indítványokról is.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.