Sötét mód ikon
2026 július 23
Belehúz a településfejlesztésbe a kormány

Belehúz a településfejlesztésbe a kormány

Megyei szintű verseny

Oláh Gábor a TOP-os projektek Tolna megyei nyitó rendezvényén tartott sajtótájékoztatón hozzátette, az 1300 milliárd forintos keretösszegű operatív program részeként 18 megyében 800 milliárd forintra lehetett pályázni. Az első körben beadott pályázatok nyerteseivel megkötötték a támogatási szerződéseket, a Magyar Államkincstár június végéig valamennyiüknek átutalja a támogatási előleget.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]

Megjegyezte, hogy sikerült annak az elvárásnak eleget tenni, hogy a települések ne országos szinten versenyezzenek egymással, hanem a megyéken belül a legjobb projektek juthassanak támogatáshoz, és annak is, hogy ne a leggazdagabb települések legyenek még gazdagabbak a területfejlesztési forrásokból. Ismertetése szerint az első körben nyertes pályázatok a TOP megyéknek szánt, 800 milliárd forintos keretének több mint a felét használják fel.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a projektek előkészítettsége alapján tartható az a korábbi cél, hogy idén 66 százalékban megvalósuljanak a településeken a beruházások.

Lekötnék még idén a maradék forrásokat

Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára arról számolt be, hogy több mint ötezer pályázat érkezett be a kedvezményezett megyékből.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

„A cél, hogy a nyár végére a fennmaradó pályázati forrásokat is százszázalékosan le tudjuk kötni szerződéssel” – mondta, hozzátéve, hogy 22 megyei jogú városnak elkülönített, mintegy 500 milliárd forintos TOP-keret pályázói túlnyomó többségben támogatói szerződéssel rendelkeznek.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a 2007-2013-as európai uniós ciklushoz képest több ponton módosult a pályázatok lebonyolítása. A finanszírozást érintő változás a pályázatok százszázalékos támogatása, és az, hogy az önkormányzatok a teljes összeget megkapják előlegként, így nem lesz vontatott a fejlesztések megvalósítása, nem fordul elő, hogy a pályázók nem tudják időben kifizetni a munkát elvégző vállalkozókat – emelte ki.

A támogatás összegét az önkormányzatok államkincstárnál vezetett folyószámlájára utalják, és szigorú monitoring mellett használhatják fel. Nem fordulhat elő, hogy működésre vagy más folyó kiadásokra fordítják – tette hozzá. Az államtitkár szavai szerint a TOP-beruházásoktól azt várják, hogy a helyi kivitelezők jutnak majd munkához, „a megyei pénzek megyei vállalkozókhoz fognak kerülni”.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.