Szijjártó Péter „rendkívüli jelentőségűnek” minősítette a varsói csúcstalálkozót, mivel az itt hozandó döntések révén megerősítik a szövetség védelmi képességeit, ezen belül a keleti szárnyat.
Gyors reagálású egységet alakítunk
A miniszter kilátásba helyezte, hogy a newporti csúcs döntéseinek alapján létrejövő gyorsreagálású erők keretében Magyarországon jövőre megalakul az egyik előretolt irányítási egység (NATO Force Integration Units – NFIU) a 8 kelet-európai elem közül. Szijjártó Péter hangsúlyozta: az NFIU létesítése nem jár csapatállomásoztatással, parancsnoki pontról van szó, ahol Magyarország esetében 40 NATO-tiszt – köztük 20 magyar – fog szolgálatot teljesíteni.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Szijjártó Péter megerősítette: a mintegy 5 ezer fős, lándzsahegynek is nevezett nagyon gyorsan bevethető erő (Very High Readiness Joint Task Force – VJTF) keretében 2018-ban, az olasz irányító parancsnokság idején egy magyar lövészszázad fog majd szolgálatot teljesíteni. A külügyminiszter kitért arra is: a Varsóban hozandó döntések értelmében négy, összesen mintegy 4 ezer fős nemzetközi zászlóalj állomásozik majd rotációs rendszerben Lengyelországban és a balti államokban. Mint mondta, az ilyen katonai jelenlét összhangban van a NATO-Oroszország alapokmánnyal.
Megjelenünk a balti térségben
Magyarország ebben a rotációs alapú állomásoztatásban nem vesz részt, viszont magyar katonák jövőre a visegrádi országok katonáival együtt rotációs alapon három hónapig gyakorlatoznak a balti országokban. Az észak-atlanti szövetség kétnapos varsói csúcstalálkozóját 28 tagország állam-, illetve kormányfőinek részvételével, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár elnökletével tartják. A magyar delegációt Orbán Viktor miniszterelnök vezeti.
A bevándorlásról is tárgyalt macedón kollégájával
A külgazdasági és külügyminiszter pénteken és szombaton részt vesz a NATO-tagállamok varsói csúcstalálkozóján, amelynek alkalmával Nikola Poposzki macedón külügyminiszterrel egyeztetett egyebek mellett a bevándorlási helyzetről.
Hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország elkötelezett támogatója Macedónia NATO-integrációs törekvéseinek. A bevándorlási hullám megállításában Macedónia kulcsszerepet játszott, ezért Magyarország továbbra is megadja a szükséges segítséget az országnak a görög-macedón zöldhatár ellenőrzésének fenntartásához.
A bevándorlási hullámot a nyugat-balkáni országok csak akkor tudják feltartóztatni, ha a stabilitásuk biztosított, amihez a NATO-tagság nagymértékben hozzájárulhat – közölte a miniszter. Hozzátette: ezért Magyarország támogatja a NATO nyugat-balkáni bővítését.
Nagy-Britannia katonákat küld Kelet-Európába
A brit védelmi minisztérium pénteken, a varsói NATO-csúcsértekezlet nyitónapján bejelentette, hogy egy ötszáz fős kontingens indul Észtországba, azzal a feladattal, hogy azonnali reagálású erőként lépjen fel bármilyen válság vagy incidens esetén.
Egy további 150 tagú brit egység közelebbről nem részletezett hadfelszereléssel együtt Lengyelországba települ. Ennek az alakulatnak a feladata a közös műveleti képesség erősítése, egyebek mellett a lengyel fegyveres erőknek nyújtott képzési támogatással. A brit védelmi miniszter, Michael Fallon által jóváhagyott intézkedéscsomag része négyezer ukrán katona kiképzése is; ez a program 2017 márciusáig tart.
Jelentős kontingens érkezik
A tárca ismertetése szerint Nagy-Britannia mindemellett több ezer fős alakulatot tart készültségben. Ezek az egységek néhány napon belül bárhol bevethetők a NATO gyorsreagálású erőinek részeként. A minisztérium indoklása szerint a kelet-európai szövetségesek egyéb kockázatok mellett az orosz agresszió fenyegetésével szembesülnek.
A közlemény felidézi, hogy a brit királyi légierő (RAF) már most is négy Typhoon típusú harci repülőgépet állomásoztat a térségben a balti államok légvédelmének erősítésére. A gépek folyamatos készültségben vannak, hogy azonnal reagálhassanak a NATO-légtér esetleges megsértésére – áll a brit védelmi minisztérium ismertetésében.
Michael Fallon a BBC-nek pénteken kijelentette: az intézkedéscsomag célja Oroszország elrettentése bármilyen további agressziótól. A kelet-európai NATO-tagországok „óriási nyomást” érzékelnek Oroszország részéről, tekintettel a határok mentém tartott nagyszabású orosz hadgyakorlatokra, és a légterükben észlelt orosz berepülésekre – mondta a brit védelmi miniszter. Fallon szerint a brit egységek telepítését a balti köztársaságok kifejezetten kérték.
A legerősebbek
Ha érdekel, hogy jelenleg mely országok büszkélkedhetnek a világ legerősebb hadseregeivel, akkor mindenképpen olvasd el az erről szóló összeállításunkat.