Sötét mód ikon
2026 június 08
Beindult a cégbíróság – Soha nem töröltek még ennyi céget

Beindult a cégbíróság – Soha nem töröltek még ennyi céget

felszamolas 120919Októberben összesen 4069 céget törölt a cégbíróság, ez a legmagasabb érték, amit valaha láttunk a magyar cégstatisztikában. A megszűnő cégek száma 2014 februárja óta tartósan meghaladja a havi háromezret, és folyamatosan emelkedik. Év végére 40 ezer fölé kerülhet az éven belül megszűnők száma, ami bő 20 százalékos növekedést jelent a megelőző évhez képest.

Kevesebb a felszámolás

„A mostani számok év eleji előrejelzésünknek megfelelően alakulnak. Az adat tehát nem meglepő, a megszűnéshez vezető okok vizsgálata viszont annál izgalmasabb – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató igazgatója. – Az előző év második fele óta havonta 1500-2000 cég szűnt meg úgy, hogy a törlést felszámolási eljárás előzte meg. Az elmúlt három hónapban azonban összesen 3200 ilyen esetet regisztráltunk, ami azt jelenti, hogy a megszűnési okok között gyors ütemben szorul vissza a felszámolás” – mondja az Opten ügyvezetője. Tóth Tamás szerint ez alapvetően annak köszönhető, hogy lassan kifut a rendszerből a 2012-es nagy felszámolási hullám hatása, az akkor indult eljárások idén az első félévben zömmel lezárultak.

dominók_kockázatLassan, de biztosan emelkedik ugyanakkor a végelszámolással megszűnő cégek száma: az októberi törlések közül 674 következett be ilyen eljárás eredményeként. Az ügyvezető szerint örvendetes, hogy a megszűnéshez vezető eljárások között nő a végelszámolások szerepe, hiszen ez az eljárástípus jelenti egy társaság megszűnésének legtisztább módját. „A törölt cégeken belül a végelszámolással megszűnt vállalkozások arányának növekedése dicséretes, ugyanakkor az arány még mindig csak 16 százalék, ami azt jelzi, hogy érdemi áttörés nem született a hazai üzleti etikában” – mondja az Opten igazgatója.

Dominál a kényszertörlés

Az induló eljárások között 2014-ben már a kényszertörlés dominál: 2013-ban egész évben 16 500 ilyen határozatot hozott a cégbíróság, most azonban csak az elmúlt 3 hónapban több mint 8800-at. Ez is azt mutatja, hogy a hatóságok elkötelezték magukat a rendelkezésükre álló eszközök alkalmazása mellett.

A kényszertörlések jelentős része ugyancsak felszámolásban végződik, ha az adott cégnél adósságot talál a hatóság. Ez alátámasztja a kényszertörlés intézményének létjogosultságát. Rossz hír ugyanakkor a gazdaság többi szereplőjének, hogy a cégfluktuáció és a kifizetetlen számlák továbbra is jelentős kockázatot jelentenek.

Jóval kevesebb céget alapítanak, mint amennyi megszűnik

optenAz Opten cégfluktuációs indexe (Opten – CFI), amely egy adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez, az eddig közzétett adatok alapján várhatóan kismértékben csökken vagy stagnál a negyedik negyedévben. A megszűnések száma a harmadik negyedévben jóval az alapításoké fölött lesz.

optenn

Az Opten – CFI megyénkénti eloszlását vizsgálva októberben a legalacsonyabb értékeket Vas, Tolna és Veszprém érte el. Ezzel szemben a legrosszabb mutatók Bács-Kiskun, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében születtek. Érdekesség, hogy ebben a hónapban jobban szóródtak az Opten – CFI értékei a szokásosnál: 12 átlagon felül teljesítő és négy átlagosnak mondható megye volt, és mindössze négy megye ért el az átlagnál rosszabb arányt.

oppten[opten]

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.