Sötét mód ikon
2026 július 01
Begyűjtik a halakat Hortobágyon

Begyűjtik a halakat Hortobágyon

Tájékoztatása szerint 5000 hektár vízfelületen, összesen 50 tóból fogják ki a tetemes mennyiségű halat; egy részüket folyamatosan értékesítik, a többi hal teleltető tóba került. A hazai hagyományok szerint decemberben vásárolnak a legtöbben halat: ebben a hónapban mintegy 500 tonna halat értékesít itthon a Hortobágyi Halgazdaság – fűzte hozzá Lupsán Róbert.

Elmondta azt is, hogy szállítanak hortobágyi halat Romániába, Lengyelországba és Szerbiába is.

„Az országban a legfinomabbnak tartott hortobágyi hal egyedi ízét a szikes talajban lévő tiszta vizű tavaknak, s a vegyszer- és gyógyszermentes, homeopátiás nevelésnek köszönheti”

A kifogott halmennyiség csaknem egyharmadát elepi halfeldolgozójukban szeletelik, filézik az értékesítés előtt, illetve halászlé alapot készítenek belőlük. A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. tavalyi érbevétele 1,3 milliárd forint volt, és a társaság az idén is hasonlóra számít – közölte a vezérigazgató.

Ezen a hétvégén harmadik alkalommal rendezték meg a lehalászási ünnepet a Hortobágyon. Az elepi halastónál az érdeklődők két napon át kísérhetik figyelemmel a lehalászási munkákat, miközben a tóparton kulturális programok, ételkóstolók várják a résztvevőket.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.