Sötét mód ikon
2026 július 24
Beesett az olaj ára

Beesett az olaj ára

A Brent is mélyponton állomásozik

olaj_usa_1011Az amerikai WTI olaj ára tegnap 63,05 dolláron zárt, ilyen alacsony értéket 2009 júliusa óta nem tapasztaltak. A Brent olaj is újabb mélypontra ért, 66,19 dolláron fejezte be a kereskedést.

A kuvaiti nemzeti olajtársaság közleménye szerint a Brent olaj világpiaci ára 65 dollár körül mozoghat hordónként a következő fél évben. Ezzel már egyre több meghatározó piaci szereplő számol azzal, hogy a mostani szinteknél is gyengébb hónapok várhatnak az olajra. Az OPEC tagok között a második legnagyobb olajtermelő Kuvait, amely Szaúd-Arábiával együtt az olajkitermelés módosítása ellen voksolt a novemberi OPEC ülésen.

Jövőre sem lesz jobb a helyzet

A kuvaiti jelentés mellett a Jefferies amerikai befektetési bank is visszavágta az olaj árára vonatkozó várakozásait. A pénzintézet már másodszorra korrigálta lefelé becsléseit, a legutóbbi szerint jövőre 72 dolláros átlagáron foroghat a Brent olaj, míg 2016-ban és 2017-ben is 90 dollár helyett 83 dolláros árfolyamra számíthatunk. Az olajipari vállalatok részvényei is megérezték a Jefferies jelentését, melyek árfolyamai a legnagyobb csökkenést mutatják a mai napon. A bank szerint a szektorban érdekelt vállalatok nettó eredménye összesen 30%-kal eshet vissza jövőre, míg 2016-ban 21%-os zsugorodásra lehet számítani.

A Jefferies mellett ma reggel a Macquarie is pesszimistább várakozással állt elő. A befektetési és tanácsadó vállalat 96 dollár helyett 68 dolláros WTI olajárral számol, míg a Brent esetében 108 dollárról 74 dollárra korrigálták a várakozásokat. A Macquarie ugyanakkor kiemeli, hogy 2016-ban már áremelkedésre lehet készülni, de az olajpiaci esés még nem ért véget.

Termelnek, ha törik, ha szakad

A közel-keleti olajtermelők jelentős hányada a fekete arany áresésének ellenére folytatja piaci pozíciójának védelmét és nem csökkenti az olajtermelést. Szaúd-Arábiát követően Irak is csökkentette a 2015-ös januári szállítmányok árát az ázsiai partnerek számára. Az iraki kedvezmény átlagosan 4 dollárral olcsóbb nyersolajat biztosít, ilyen nagymértékű diszkontra 11 éve nem volt példa. Az árkedvezmények pedig az egyes termelők közötti versenyt mélyítik, az OPEC diszkontjai az Egyesült Államok és Oroszország termelőit hozhatják nehezebb helyzetbe. Az amerikai vállalatok közül eddig egyelőre csak a ConocoPhillips jelentette, hogy 2015-re mintegy 20%-kal alacsonyabb költségvetéssel számol. Ugyanakkor a társaság kiemelte, hogy csökkenő beruházások ellenére jövőre 3%-kal bővülhet az olajtermelése.

Az olajár emelkedése fundamentális alapon igencsak kérdéses

olajkut_0217A világpiaci többlet egyre inkább emelkedni látszik, még akkor is, ha az OPEC (amely a globális termelés 40%-át adja) körülbelül 400 ezer hordóval csökkentette termelését novemberben. A napi 1-2 millió hordós piaci többlet továbbra is fennáll, emellett az amerikai palaolaj termelésnek köszönhetően az Egyesült Államok teljes olajkibocsátása elérheti 2015-re a 9,4 millió hordót is naponta, melyre az 1973-as olajembargó óta nem volt példa egyik termelő államnál se. A kínálati oldal bővülésével szemben nem mutatkozik erősödő kereslet. Az európai államok és Kína is gazdaságai is lassulást jeleznek, mely a jövőbeli olajvásárlásokra is rányomhatja a bélyegét. Az amerikai olajkutató- és termelő vállalatok a kereslet gyengülése ellenére tovább bővítik tevékenységüket. A legnagyobb három amerikai palaolaj mezőről érkezett adatok szerint a megkezdett kőzethasításos fúrások száma jelentősen emelkedett, így a napi olajtermelés 100 ezer hordóval bővülhet az év végéig. Az USA jelenlegi napi olajtermelése meghaladja a 9,08 millió hordót, mely 1983 januárja óta nem látott csúcsérték.

A januári szállítású amerikai WTI olaj árfolyama jelenleg 63,4 dollár körül ingadozik hordónként. A szintén januári szállítású Brent olajjal 66,2 dolláron kereskednek.

A dollár gyengülése emelte az arany árát

A tegnapi nap után tovább folytatja emelkedését az arany árfolyama ma reggel is, a háttérben a dollár gyengülése állhat.

Az amerikai dollár tovább gyengült a főbb devizákkal szemben ma reggel, miután a Wall Street Journal beszámolója szerint egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Fed hivatalnokai elhagyhatják a jegybanki kommunikációból a „jó ideig” kifejezést az alapkamat jelenlegi alacsony szinten tartásával kapcsolatban. A jelentés szerint erre akár már a jövő heti kamatdöntő ülésen sor kerülhet. A közeljövőben továbbra is kulcsszerepet játszhat az arany árfolyamának alakulásában az alapkamat megemelésének időzítése, ezáltal pedig a dollár mozgása. A magasabb alapkamat, valamint az erősödő dollár is csökkentené a nemesfém iránti keresletet.

aranyrudak_1029

Az amerikai gazdaság kilátásai továbbra is jók, a piac pedig a mostani kisebb emelkedés ellenére továbbra is az arany árfolyamának csökkenését várja. Erre enged következtetni, hogy tegnap tovább folytatódott a legnagyobb arany alapú befektetési alap, az SPDR Gold Trust tartalékainak csökkenése.

A spot arany árfolyama a tegnap reggeli 1 190 dolláros szint után kisebb emelkedésnek indult, jelenleg már 1 205,6 dolláron kereskednek vele unciánként.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.