Sötét mód ikon
2026 július 23
Bajban lehetnek a magyar erdők

Bajban lehetnek a magyar erdők

erdő erdészet turizmus túrázás 120928Jelenleg három biztosító, az Allianz, a Generali valamint a Groupama Garancia foglalkozik erdőbiztosítással. Az éves díjbevétel ebből az üzletágból – a három biztosítónál összesen – néhány tízmillió forint. A decemberi károk felmérése – amikor az ónos eső ráfagyott a fákra és az így keletkezett terhelés tett kárt a faállományban – még tart, az azonban már látszik, hogy a kár meghaladja a tavalyi díjbevételt – vélte az ügyvezető.

Az alapbiztosítás minden esetben magában foglalja a tűz, a jégverés és a vihar okozta károkat. A kiegészítő biztosítások között szerepelnek olyanok is, amelyek csak erdőben előforduló károkat térítenek. Ilyen például a hótörés (amikor a fákra rakódott hó súlya alatt törnek le az ágak), továbbá a jég vagy az ónos eső által előidézett károk.

A másik jellemző biztosítói kifizetés nem a kárhoz, hanem annak a megelőzéséhez kötődik. Például 21 rovar kártevésének a megelőzési költségét vállalja át a biztosító, köztük a múlt évben nagy károkat okozó gyapjas lepkéét.

A biztosítási díj függ még attól is, hogy az erdőt örökzöld fenyőfélék, vagy kemény- illetve lágy lombú fák alkotják. A díj alapja a friss telepítésű erdőknél a telepítés fajlagos – hektáronkénti – költsége, míg a régebbi erdőknél a kitermelhető fa mennyisége. Az éves biztosítási díj ezek 0,8 százalékától indul, és a teljes védelemnél elérheti a 2,7 százalékot is – tette hozzá Póczik András.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.