Nagyot zuhant az üzemi eredmény
A tájékoztatás szerint így 222,6 milliárd svéd korona (7314,64 milliárd forint) árbevételt ért el a cég, míg üzemi eredménye 6,3 milliárd korona lett, ami jelentős csökkenés a 2015-ös 21,8 milliárd koronához képest.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
A közlemény szerint az üzemi eredmény esésének oka az alacsonyabb árbevétel és a módosult üzleti mix a mobil szélessáv területén, valamint hozzájárult még a szellemi tulajdonjogok licenceléséből származó bevétel értékének mérséklődése, az átszervezési költségek növekedése, valamint az alacsonyabb bruttó árrés. Tavaly a szellemi tulajdonjogok licenceléséből származó bevételek 10,0 milliárd svéd koronára csökkentek az egy évvel korábbi 14,4 milliárd koronáról.
Mit hoz a jövő?
A közlemény idézi Börje Ekholmot, az Ericsson új elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta, a negatív iparági trendek a negyedik negyedévben is változatlanul fennálltak. A nyereségesség csökkent az egy évvel korábbi értékhez képest, követve a szellemi tulajdonjogok licenceléséből származó bevétel értékének mérséklődését. Az utóbbi fő oka a tavalyi évben az amerikai Apple vállalattal kötött megállapodás, valamint az átszervezési költségek növekedése a vezérigazgató szerint.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A jövőbeli növekedési lehetőségeket az okostelefon-volumen növekedése, a jelenleg licenccel nem rendelkező kézikészülék-gyártókkal létrejövő megállapodások és az IoT (a dolgok internete) licencelési tevékenységei fogják meghatározni – írták.
A tájékoztatás szerint a költségcsökkentési és hatékonysági program a kitűzött célnak megfelelően halad, 2017-re mintegy 3 milliárd svéd koronás átszervezési költségekre számítanak. Az Ericsson igazgatótanácsa részvényenként 1 svéd korona osztalékra tesz majd javaslatot az éves közgyűlésen, a tavalyi 3,7 korona után – írták. Az igazgatótanácsnak a későbbiekben szándékában áll az osztalék növelése, amint ezt a teljesítmény javulása lehetővé teszi – írták.
Eközben a Fiat Chrysler…
A 2015. évi 93 millió eurós nyereséghez képest lényeges a javulás, és a társaság közleménye szerint leginkább az észak-amerikai piacon elért nyereségnövekedésnek köszönhető. Ebben a régióban 6,4 százalékról 7,4 százalékra ugrott a gépkocsikon elért profitrés.
Az autómodellek portfoliója kedvezően alakult, mindazonáltal a Chrysler 200 és a Dodge Dart típusok kivezetése összességében csökkentette az eladások összértékét Észak-Amerikában. A luxus szegmensben a Maserati típus kifejezetten jól teljesített, nőtt iránta a kereslet, részben az új SUV modell megjelenésével.
A társaság egyúttal bejelentette, hogy csaknem ötezer dollár (mintegy másfél millió forint) bónuszt fizet átlagosan minden alkalmazottjának az Egyesült Államokban, aki szakszervezeti tag. Számuk csaknem 40 ezer.