Nagy Britannia pénzügyi szektorában nagyjából egymillió ember dolgozik. Legtöbjük munkahelye London modern pénzügyi központjában, a sokemeltes irodaházak negyedében, Canary Wharf-ban, a Square Mile-on van. Arról, ami ott történik, egyáltalán a bankárokról, a pénzintézetek munkatársairól mégis kevés a valóságos információ.

Önálló kutatási projekt
Joris Luyendijk holland antropológus, újságíró két évet töltött a City-ben azzal, hogy tanulmányozza a pénzügyi világot. Önálló kutatási projektet vitt végig, amelyet a Guardian napilap támogatott. Csaknem kétszáz interjút készített, közülük kilencvenet saját szerkesztői blogjában le is közölt. Az interjukból és a kutatási eredményekből a jövő év elején könyv jelenik meg Bankárok, antropológiai tanulmány a Square Mile-ról címmel.
Az antropológusok az emberi fajt tanulmányozva foglalkoznak egyebek mellett a kannibalizmussal is. Van egy rossz hírem, sokan a pénzügyi válság kirobbanása óta a bankárokat is olyannak tartják, mint amilyenek a kannibálok – nyilatkozta nemrég a Spiegel című német lapnak az antropológus író. Mint mondta, mióta napvilágra került, hogy könyvet ír, százával keresik meg a pénzügyi szektor munkatársai, hogy elmondják tapasztalataikat.
Védik a mundér becsületét
Azt mondják rólunk olyanok vagyunk mint a Gordon Gekko – jegyezte meg egy interjuban az egyik vezető bank főosztályvezetője. Pedig csak úgy él többségünk, mint bármelyik londoni család, feleségünk van, gyerekeket nevelünk. A magas fizetés mögött kemény munka van. Az egyik pénzintézet gyakornoka viszont azt mondta, ő jól érzi magát, mert legfeljebb három órát kell dolgoznia reggelenként.
Sok bankár védi a mundér becsületét, ám sokan meglehetősen pesszimistán nyilatkoztak az interjúkban, mondta el a Spiegel interjúban Joris Luyendijk. Öt évvel a pénzügyi válság kirobbanása után, még minden ugyanúgy megy mint régen. Néhány fej lehullott, de a szerkezet alapjaiban nem változott meg. Az összefonódások a régiek. A bankok fizetik a hitelminősítőket, hogy önmagukat értékeljék. A gazdaságelemző cégek adnak tanácsokat a bankoknak, akik viszont éppen e vállalatok pénzügyeit vizsgálják.

Már most nagy az érdeklődés
A holland antropológus író nem ismeretlen a magyar közvélemény előtt. A Közel-Keletről írt könyve 2008-ban jelent meg Magyarországon. Az Elkendőzött valóság című könyvéről akkoriban azt írta a kritika: provokatív könyvében nyíltan szembeszáll a nyugati és elsősorban az amerikai média hazug gyakorlatával és lerántja a fátylat a televízió nyíltan félrevezető működéséről.
A média alapvető torzítása mellett a valóságot elhomályosító más jelenségekre is felhívja a figyelmet, így a megértést hátráltató nyelvi akadályokra. Saját tapasztalatain keresztül, gyakran önironikusan, rengeteg humorral, és szórakoztató történettel megfűszerezve mesél a Közel-Kelet fátyol mögé bújó arcáról. Ezt a könyvet mindenkinek el kell olvasnia, aki egy kicsit is a nyugati média hatása alá került.
Luyendijk a jövő év elején megjelenő kötetében a korábbiakban bevált írói, újságírói módszereket alkalmazza. A könyv megjelenését már most nagy közérdeklődés előzi meg.