Sötét mód ikon
2026 június 09
Ázsia vegyesen mozgott

Ázsia vegyesen mozgott

A tokiói Nikkei225 1,8 százalékos csökkenéssel 11 153,16 ponton zárt. A tőzsdemutató mintegy 50 ponttal gyengült múlt péntek óta, azaz veszteséggel zárta a hetet. Az előző 12 hétben nőtt az index. Ilyen hosszan tartó trendre 54 éve nem volt példa a tőzsde történetében.

A pénteki nyereségrealizálást részben az okozta, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elnöke borúlátó kijelentéseket tett csütörtökön Európa gazdaságnak kilátásával kapcsolatban. Gyengített a Nikkei mutatóját a Sony csalódást okozó negyedéves eredménye is.

A tokiói tőzsde szélesebb körére vonatkozó Topix index 1,2 százalékkal 957,35 pontra esett.

A szöuli börze Kospi indexe 1 százalékkal erősödött. Ebben az játszott szerepet, hogy pénteken ismertetett adatok szerint látványosan élénkült a kínai külkereskedelem. Elsősorban az exportra termelő cégek részvényeit erősítette a won árfolyamának a gyengülése a dollárhoz képest. Ennek hatására például a Hyundai Motor árfolyama csaknem 5 százalékkal, szeptember óta legnagyobb napi emelkedéssel zárt.

Ugyancsak a kínai adat hatására 0,7 százalékos növekedéssel 34 havi csúcson zárt az ausztrál tőzsdemutató, amelyben a legnagyobb emelkedést a pénzügyi és a bányaipari papírok érték el.

A térségben még nyitva tartó sanghaji tőzsde 0,75 százalékos, a hongkongi 0,27 százalékos pluszban állt pénteken reggel.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.