Sötét mód ikon
2026 július 25
Az USA nélkül is van még reménye Földanyának

Az USA nélkül is van még reménye Földanyának

Nem fogadják el Trump döntését

Az államfő megerősítette, erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja Donald Trump döntését, amellyel kapcsolatban jogos és indokolt a kritika, ugyanakkor kiemelte: a párizsi egyezmény többi országának vezetője nemcsak egyértelművé tette a vállalások betartását, hanem fel is akarja gyorsítani a végrehajtási jogszabályok kidolgozását. Ennek határideje 2018 novembere.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]

Az Egyesült Államokban pedig a szövetségi államok többségének, 30-nak a vezetője, törvényhozása bejelentette: nem hajlandó elfogadni az elnök döntését, „ők mindenképpen továbbmennek a párizsi úton” – hívta fel a figyelmet Áder János, jelezve: így az a furcsa helyzet állhat elő, hogy az Egyesült Államok úgy is teljesítheti korábban tett vállalását, hogy kilépett a párizsi megállapodásból.

A legnagyobb szennyező

A köztársasági elnök kifejtette: Donald Trump választási kampánya után nem volt meglepő a kilépésről szóló döntés, de ez is lehetett volna olyan választási ígérete, amelynél nem tartja magát szigorúan korábbi vállalásához.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Az amerikai elnök elhatározását azért tartja erkölcsileg elfogadhatatlannak – folytatta -, mert a 19. és a 20. században az Egyesült Államok bocsátotta ki a legtöbb szén-dioxidot a légkörbe – a leginkább hozzájárulva ezzel a mai klímaproblémákhoz -, így az övé a legnagyobb történelmi felelősség a szennyezésért. Noha az utóbbi években Kína átvette tőle az „első helyet”, az egy főre eső kibocsátásban az Egyesült Államok a mai napig messze vezeti a fejlett országok csoportját – mondta, a jövő generációit érintően is felelőtlennek nevezve Donald Trump döntését.

Kínával kapcsolatban ugyanakkor hozzátette: az ő álláspontjuk is változott, mert kiszámolták, hogy az iparfejlődés okozta környezeti kár összesített értéke meghaladja az éves GDP-növekedésüket. Ezért körülbelül öt éve Kína is váltott, szénbányákat, szénerőműveket zár be, és napelemparkokat, szélerőműveket létesít, nyitott az atomenergia felé, továbbá erdőt telepít.

Mélyebben kell a zsebbe nyúlni

Megjegyezte továbbá, hogy miután az Egyesült Államok várhatóan a finanszírozásból is kivonul, a klímaváltozás elleni küzdelem pénzügyi forrásainak előteremtéséhez a gazdag országoknak, például a G20-csoport másik 19 tagjának „mélyebben kell a zsebébe nyúlnia”.

„Ha van politikai szándék, akkor a problémát meg lehet oldani. Ma még ez az eszköz a kezünkben van, ha viszont nem csinálunk semmit, akkor ez az eszköz kiesik a kezünkből, és innentől az elszabaduló klímaváltozásnak és vízválságnak a szenvedő alanyai, kiszolgáltatottjai lesznek” – figyelmeztetett.

Több javaslatot is tett

Áder János kiemelte azt is: Magyarország azon 21 állam közé tartozik, amelynek 1990 óta úgy nőtt a GDP-je, hogy közben javult az energiahatékonysága, és egyre kisebb mértékű a kibocsátott szén-dioxid mennyisége is.

Az államfő több javaslatot is tett a klímaváltozás ellen. Ilyen például a fosszilis energiahordozók fokozatos kivezetése az energiarendszerből, amelyben az első lépcső a leállás a szénről – és átállás például a gázra -, majd a szél-, a nap- és a geotermikus energia használata.

Az atomenergia is felértékelődik – hangsúlyozta, szorgalmazva emellett a tudományos kutatások felgyorsítását például a környezetbarát, gazdaságos energiatárolás megoldása érdekében. Sürgette emellett a tengeri közlekedés okozta szennyezés kezelését, valamint az erdők irtása helyett erdők telepítését.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.