Sötét mód ikon
2026 július 02
Az új világháború tuti nem nehézbombázókról szól

Az új világháború tuti nem nehézbombázókról szól

A dollár bő egy éves csúcson az euróval szemben, a szeptemberi kamatemelés pedig szinte borítékolható. A befektetők mindebből leginkább devizabefektetésekkel profitálhatnak a tartósan gyenge forint miatt – tanácsolja a K&H Alapkezelő.

Az amerikai kereskedelmi korlátozásokra Kína devizájának gyengítésével reagált,  újra helyzetbe hozva ezzel az USA-ba irányuló exportot, miközben az euró az egyre távolabbra tolódó kamatemelések miatt gyengült a dollárral szemben. Mindezt Trump sem nézhette tétlenül, így a Fed kamatemelési sorozatának kritizálásával próbálta megállítani – immár nem először – az amerikai dollár erősödését.

„A dollár erősödését átmenetileg ugyan megállították Trump szavai, amellyel az új jegybank elnököt kritizálta a korábbiakhoz képest szigorúbb monetáris politika miatt, azonban a dollár továbbra is bő egy éves csúcsa közelében ingadozik az euróval szemben” – tájékoztatott Kovács Mátyás, a K&H Alapkezelő szenior portólió-menedzsere.

Amerika is követi a török példát?

A nem túl rózsás helyzetben lévő Törökország példája jól mutatja, mennyire nehéz helyzetbe hozhatja a gazdaságot a jegybanki függetlenség figyelmen kívül hagyása. Ott az elnök vejének jegybank elnökké kinevezésével sikerült ugyan elérni, hogy ne emeljenek kamatot, így azonban nem tudták megvédeni a török líra drasztikus gyengülését.

„Habár Donald Trump esetében is jól látható, hogy nem örül a dollárt erősítő Fed kamatemeléseknek, és – ha csak szóban is – de kritikájával próbál hatást gyakorolni a jegybank munkájára, az amerikai jegybank függetlensége azonban jóval szilárdabb alapokon nyugszik.Így nem várható, hogy az elemzők által egyöntetűen várt, a piac által már be is árazott szeptemberi kamatemelés meghiúsuljon, és a decemberi kamatemelés esélyei sem csökkentek” – hangsúlyozta ki Kovács Mátyás.

A befektetők akár profitálhatnak is

„Az euró/dollár viszonylatában jelen pillanatban nehéz lenne bármit is jósolni, a forint esetében azonban az MNB laza politikája miatt – aminek folytatódására legutóbb a keddi kamatdöntést követően utaltak a jegybankárok – további fokozatos leértékelődésre számítunk. Mindez a befektetők számára azt jelenti, hogy a gyenge forint miatt érdemes devizabefektetésekben is gondolkodni” – tanácsolja a befektetési szakember.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.